A látogató - Konrád György

3.92 €

1969-ben jelent meg először Konrád György regénye, A látogató. A külső Erzsébetvárosban dolgozó gyámhatósági előadó bolyongásai közben feltárul az akkori Magyarország szociális zsákutcája. Az emberi kiszolgáltatottságot, annak különböző síkjait iszonytató érzékenységgel és érzékiséggel ábrázolja, elképesztően és máig hatóan elevenen. A Magvető Zsebkönyvtár negyedik köteteként jelenik meg ez a klasszikussá vált regény az író 85. születésnapjára.

Podobné produkty

A Hazai úti célok turisztikai könyvsorozat nyolcadik kötete - az Egyházi múzeumok, látogatóközpontok és gyűjtemények Magyarországon című - 43 múzeumot és gyűjteményt mutat be. Római katolikus, görögkeleti, református, evangélikus, zsidó és ortodox vallású hívők...
12.96 €
A Sinistrához hasonlóan ez a regény is valahol a Kárpátok hegyláncai közt - mellékesen szólva Európa közepén - egy faluban játszódik. Mintha itt is rendszerváltás történt volna: a falu és az egész környék urai az egykor rettegett hegyivadászok helyett most...
4.76 €
A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 kötetes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli...
4.76 €
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a kapitalizmus kritikájaként lett ismertté - mely szerint...
2.81 €
Fiatal kutató-állatorvosként 1958-ban lehetőségem nyílt részt venni egy három hónapos tanulmányúton a Szovjetunióban. Tanulmányutam eseményeiről és tapasztalatairól...
4.2 €
"Mottó: "Készülj játszva, tanulj könnyen az iskolában!" Vajon minden iskolába készülő óvodás kisgyermek megérdemli a szakszerű felkészítést? Szerintem igen. Vajon erre mindenhol van lehetőség? Aligha. Mindezek következménye az olyan iskolai tanulási kudarcok,...
16.59 €
Napról-napra élek, tudva, hogy bármelyik pillanatban én is eltűnhetek. Vajon éppen hol leszek, mit csinálok akkor? Érzek-e fizikai fájdalmat közben? Lassan megőrülök ezektől a kérdésektől, amelyekre nem tudom a választ. Csak élnem kell, és nem kell gondolnom...
6.17 €
A Sztárképző sorozatot azoknak a lányoknak ajánljuk, akik táncoltak már életükben a tükör előtt, énekeltek a hajszárítóba a fürdőben, vagy álmodoztak arról, hogy egy napon sztárok lesznek. Ebben a részében Molly, Maria és Pippa újabb kalandokba bonyolódnak...
8.03 €
Mottó: "A munka várhat, amíg megmutatod a gyermekednek a szivárványt, de a szivárvány nem fogja megvárni, míg befejezed a munkát." - Patricia Clafford A Pöttöm Park beszélgetős, beszéltetős, beszédindító könyvsorozat 2-4 éves gyermekeknek. A mindennapi pörgés,...
16.1 €