A lány, aki megérintette az eget - Luca Di Fulvio

13.46 €

Miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak ahhoz, hogy a szabadság védelmezője lehessen? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk. A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Mikor az árva, tolvaj fiú, Mercurio, a kis Zolfo, a szépséges Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, még nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, Mercurio pedig a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül. Az odavezető úton a három gyerek sorsa keresztezi két zsidó, Isacco és lánya, Giuditta sorsát, akik egy jobb élet reményében indultak új otthont keresni. A két fiatal egymásba szeret, de álmaik beteljesüléséhez ezernyi nehézséggel kell megküzdeniük. A regény több fiatal sorsát fűzi össze. Ahogy lassan a számukra még ismeretlen érzéseket megtapasztalják, úgy válnak gyermekből felnőtté. A kilátástalanság, a féltékenység, a szerelem, a bosszúvágy, a gyermeki szeretet hol kinyitja, hol bezárja szíveiket. Egy lenyűgöző világban feszül egymásnak a nyomor és a fényűzés, a gyűlölködés és a megbocsátás, a ridegség és szenvedély. Egyetlen érzés mutat utat ebben a kiszámíthatatlan közegben: a szerelem. Olyan egyetemes érzés ez, mely összeköti a lelkeket, amely képes jobbá tenni az embereket, és amely a világot mozgatja.

Podobné produkty

Miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak ahhoz, hogy a szabadság védelmezője lehessen? A válaszokat az 1500-as évek elejének Itáliájában kell...
8.45 €
Őszentsége, ?a Dalai Láma csak ritkán ír előszót könyvekhez. Jamling Tenzing Norgay műve esetén azonban úgy döntött, hogy személyesen vezeti be az olvasót a Himalája legmagasabb...
7.3 €
Egy különleges kapszulába zárt ápolónő. Egy kamu összeesküvés-elméleteket gyártó vlogger. Egy elveszetten kóválygó, nyugdíjas politikai káder. Észrevétlenül összefonódó sorsok. Réz András karcos hangú, humoros, szatirikus regénye a mind ködösebb múltról és...
11.26 €
A kötet számos modern és klasszikus esettanulmányt tár elénk, amelyek segítenek felkészülni a vezetők elé kerülő etikai problémák megoldására. Az előző kötethez hasonlóan a bibliai történetek és a modern esettanulmányok itt is izgalmas és hiteles támpontokat...
13.5 €
A kilencéves Marcus a herceg fiaként a kiváltságosok életét éli a Kelet-Alpokban. Szerető család, fényűzés és jólét veszi körül. Ám ez az idill nem tart sokáig. Egy nap a hercegi várat megtámadják, és az ott élőket meggyilkolják. Kis híján Marcus is áldozatul...
8.17 €
A kilencéves Marcus a herceg fiaként a kiváltságosok életét éli a Kelet-Alpokban. Szerető család, fényűzés és jólét veszi körül. Ám ez az idill nem tart sokáig. Egy nap a hercegi várat megtámadják, és az ott élőket meggyilkolják. Kis híján Marcus is áldozatul...
13.21 €
Ho-ho-hó! Te is várod a Mikulást? Ezzel a csodás mesével felkészülhetsz az érkezésére. A meghitt hangulathoz a hangmodul is hozzájárul.
12.65 €
Amikor az ősellenséged történetesen egyben a vőlegényed is... A "boldogan éltek, míg meg nem haltak" sokkal bonyolultabbá válik ebben az elvetemülten vicces, romantikus komédiában, ahol szerelmesekből ellenségek, majd valódi szerelmesek lesznek. Naomi Westfieldnek...
9.27 €
Amikor az ősellenséged történetesen egyben a vőlegényed is... A "boldogan éltek, míg meg nem haltak" sokkal bonyolultabbá válik ebben az elvetemülten vicces, romantikus komédiában, ahol szerelmesekből ellenségek, majd valódi szerelmesek lesznek. Naomi Westfieldnek...
15.49 €