A korona ügynöke - Vilmos Kondor

16.9 €

Gyra Miklós 1876-ban a nem túl sikeres pesti ügyvédek életét éli: van egy irodája a halszagú Hal téren, benne egy hivatalszolgája meg egy védence, akit azzal vádolnak, hogy megsértette a császárt. Gyra nem túl kényelmes lakását feleségével és kisfiával osztja meg, ám ezt a polgári idillt váratlanul darabokra robbantja egy küldemény. Tartalma egy napló, feladója pedig egy Wargha nevű férfi. A könyvet forgatva Gyra előtt szövevényes történet tárul fel, melynek középpontjában a Szent Korona eltűnésének története áll. Gyra nem kevesebbet akar megtudni, mint hogy ki árulta el a koronát, amelynek az 1848-49-es szabadságharc végóráiban veszett nyoma, hogy aztán néhány évvel később hirtelen megtalálják, s így magyar királlyá koronázhassák vele Ferenc Józsefet. Ki fedte fel a Habsburgok előtt a rejtekhelyét? Ki volt a korona árulója - vagy megmentője? A jó eszű ügyvéd elindul, hogy a frissen egyesített Budapesten utánajárjon a dolognak, kerül, amibe kerül... A trilógia a Szent Korona dokumentált viszontagságait meséli el a koronázási ékszer őrzését magára vállaló Wertheimer család három generációját követve. Időben előre és visszafelé haladva is olvasható: ha nem is teljesen más a története, de más az olvasata attól függően, hogy A másik szárnysegéddel vagy A korona ügynökével kezdjük-e.

Podobné produkty

Andi, a Száz éjjel vártam bohókás hősnője az előző regény végén elutazott a párjával a mexikói naplementébe. Ám a spontán megszervezett esküvő egyáltalán nem úgy végződik, ahogy várták. Miközben a lány a varázslatos tengerparton üldözőbe veszi a tolvajokat,...
7.58 €
Minden nagyon ismerős, és mégis más - a Vitéz János Gimnázium diákjai a közelmúltba kerülnek, egészen pontosan 1983-ba, a rendszerváltás előtti Magyarországra. A zánkai úttörőtáborba utaznak, ahol a látszategyenlőség nevében minden társadalmi osztályból nyaralhatnak...
14.06 €
"Új képregénysorozat kedvenc szuperhőseiddel 8 éves kortól! A Világszintű Mérnöki Brigád tagjai Tony Stark utasítására Párizsba repülnek. Már a landolás sem sikerül zökkenőmentesen, de a párizsi HÁLÓ központban újabb meglepetés éri a tudóspalántákat. Ki lehet...
5.04 €
Hogyan és miért akartak beszervezni az ötvenes évek közepén egy kisvárosi zenetanárnőt? Mivel próbáltak rávenni az együttműködésre egy vidéki gyermekgyógyászt, és az illető miként igyekezett kibújni ez alól? Milyen szerepük volt az 1956 utáni megtorlásban az...
14.08 €
Oroszország, 1812. Franciaország végre méltó ellenfélre talált? Oroszország lerohanásának előestéjén a félig francia, félig angol Matthieu Carrey Napóleon ötszázezres hadseregének soraiban találja magát. Mivel Sándor cár látszólag nem készült fel a háborúra,...
10.7 €
Nick és Tesla sikeresen elbánt egy emberrabló bandával, és legyőzött egy robothadsereget. Ezek után tényleg rájuk férne egy kis pihenés! Ám egy pillanatra sem lélegezhetnek...
6.2 €
Aldrich ?Ames-hez fogható kép még nem volt a történelemben. Ez az amerikai kevesebb mint tíz év alatt hihetetlen pusztítást végzett az ügynökök és informátorok között. Ő maga, mint az amerikai CIA elhárításának éppen a szovjetekkel foglalkozó ügynöke egy napon...
3.94 €
Európát folyamatos rettegésben tartja a terrorizmus. Az Egyesült Államok drasztikus lépésre szánja el magát, a CIA-nak pedig egy különleges ügynökre van szüksége. Scott Harvath minden szempontból a legalkalmasabb a feladatra, hiszen nemcsak tapasztalt kém,...
11.93 €
1969 nyarán Viktor Mennel külföldi üzletember holttestét kifogják a Balatonból. Először közönséges balesetre gyanakodnak, a rutinvizsgálatok azonban kiderítik: gyilkosság...
2.79 €