A kőfejtő árnyai - Jess Lourey

17.72 €

Szem előtt rejtőzködő gyilkosok. Kisvárosi titkok. Egy lány, aki túl sokat tud. Minnesota, 1977. Egy összetartó közösség kamaszai számára a nyár nem más, mint éjszakai fürdőzés a kőfejtőnél, a megyei vásár és kalandozások a város alatt húzódó alagutakban. Két jó barátnő számára azonban mindez nem csak játék és szórakozás. Heathernek és Brendának van egy titkuk. Valami, amit a sötétben láttak. Valami, amit képtelenek elfelejteni. Megesküdtek, hogy soha senkinek nem mondják el. Csakhogy az eltökéltségük meginog, amikor az egyik barátnőjük eltűnik…, és egy héten belül ő a második lány, akinek nyoma vész. A hatóságok ennek ellenére nem hajlandók nyomozni. Heather retteg, hogy a lányok eltűnésének köze van ahhoz, amire Brendával akkor éjjel rábukkantak. Kétségbeesésében egyedül próbál válaszokat találni, és lassanként rájön, hogy a közösségben senki sem az, akinek látszik. Sem a rendőrség, sem a fiúk, akiket a kőfejtőben ismert meg, sőt még a szülei sem. Mégsem hagyhatja abba a nyomozást, mert tudja, hogy azok a lányok veszélyben vannak. És azt is tudja, hogy ő lesz a következő... Egy újabb idegborzoló thriller a Kimondhatatlan írójától, melyet egy sokkoló, megtörtént bűncselekmény ihletett.

Podobné produkty

Mŕtvi ožívajú... Ľudstvo vymiera... Nadišiel koniec sveta... Záhadný incident v Rusku, len krátky oznam v televíznych správach – to je jediné varovanie pred tým, že civilizácia bude čoskoro zničená nenásytným vírusom, ktorý premieňa ľudí na monštrá. Právnik,...
7.9 €
For a writer seeking sanctuary, a seductive island off the Galician Atlantic coast induces a primal fear in a prize-winning shocker by the international bestselling author of the Apocalypse Z series. In the summer, the Isle of Ons is a vacation paradise. But...
12.49 €
Peek is ready for a fun day at the zoo, but can''t find her best friend Boo anywhere! Where is he hiding? Maybe the elephants have seen him? Maybe he''s watching the seals play? Help Peeksearch for the small guinea pig as he has silly fun around the zoo. Can...
9.99 €
Tělo dívky zavražděné při rituálu na mytickém místě Puerta do Alén pořádně vyvede z míry vyšetřovatele zločinu v jinak poklidné oblasti. Agentka Raquel Colinová do tohoto zapomenutého koutu současné Galicie zavítala s vidinou pokusit se zachránit své dítě,...
20.85 €
Torokszorítóan izgalmas regény – melyet a szerző szülővárosában megtörtént esemény ihletett – egy kis minnesotai közösségről, ahol semmi sem olyan csendes vagy biztonságos, mint amilyennek tűnik. Cassie McDowell élete az 1980-as években abszolút átlagosnak...
9.27 €
Torokszorítóan izgalmas regény - melyet a szerző szülővárosában megtörtént esemény ihletett - egy kis minnesotai közösségről, ahol semmi sem olyan csendes vagy biztonságos, mint amilyennek tűnik. Cassie McDowell élete az 1980-as években abszolút átlagosnak...
14.9 €
THE WALL WAS BUILT TO KEEP THEM SAFE. OR SO THEY THOUGHT. . . Don't miss out on the stunning DELUXE LIMITED EDITION while supplies last. This breathtaking collectible is only available on a limited first print run, a must-have for any book lover. For as long...
19.99 €
THE WALL WAS BUILT TO KEEP THEM SAFE. OR SO THEY THOUGHT. . . Don't miss out on the stunning DELUXE LIMITED EDITION while supplies last. This breathtaking collectible is only available on a limited first print run, a must-have for any book lover. 💀Enter...
26.99 €
A terrible family curse threatens four generations of women in a spellbinding novel of haunting secrets, magic, and healing by the Edgar Award–nominated author of The Taken Ones. After her husband’s infidelity, devastated Katrine Blackthorn reluctantly returns...
12.49 €