A kiválasztott - Chaim Potok,Katalin Dezsényi

6.45 €

Chaim Potok a legnagyobb huszadik századbeli amerikai zsidó írók – Henry Roth, Saul Bellow, Bernard Malamud, Isaac Bashevis Singer és Philip Roth – körébe tartozik. Sárospataki származású, ő maga már New Yorkban született 1929-ben. Tizenhat éves korától foglalkozott prózaírással, angol irodalomból és filozófiából doktorált. Mint felszentelt ortodox rabbi, a koreai háborúban tizenhat hónapig szolgált tábori papként, jó ideig a frontvonalban. Hét regényt írt, valamint a zsidóság történetét a Vándorlások című összefoglaló munkájában. Első regénye, A kiválasztott National Book Award-jelölt volt, és számos közönségdíja mellett megjelenése óta négymillió példányban fogyott világszerte, 39 hétig szerepelt a The New York Times bestsellerlistáján. Az Ígéret Athenaeum Prize-ot kapott, az Asher Lev ajándéka pedig a National Jewish Book Awardot nyerte el. Irodalmi és oktatói munkássága évtizedek óta inspirálja az ortodox és neológ zsidó, valamint nem zsidó értelmiségieket. A kiválasztott a kelet-európai közösség sajátos életformáját továbbörökítő New York-i haszidok különös világában játszódik, s a vallásos zsidóság két nemzedékének, az apjával és ugyanakkor önmagával viaskodó fiúnak állít szívbe markoló és felejthetetlen emléket. A műből film, musical és színdarab is készült az évek során.

Podobné produkty

A Fekete Tőr Testvériség nagyszabású győzelmet aratott az Alantasok Társasága fölött, ám az életmódjukat továbbra is veszély fenyegeti. Egy ősi ellenség érkezik...
9.51 €
Carl, mint oly sokan, fásultan éli szürke, unalmas életét, kihívások és változatosság nélkül. Egyetlen szórakozását egy számítógépes játék jelenti. Ebben éli ki magát, kizárólag ebben ér el sikereket. Egy nap azonban minden megváltozik. Belép az életébe Josh,...
11.24 €
A kiválasztottság a zsidó létezés lényeges tulajdonsága. Egyes társadalomkutatók vitatják, mégis megállapíthatjuk, hogy a kiválasztottság tudata megnövelte...
9.27 €
Tizenöt évvel ezelőtt egy prófécia alapján öt átlagos kamasznak meg kellett küzdenie a legyőzhetetlennek tűnő Sötét Nagyúrral, aki Észak-Amerikában pusztítva teljes városokat...
7.01 €
Pünkösti Árpád ténygazdag könyve a téeszelnökökről szól, az 1948–1988 között eltelt idő „kiválasztottjairól”, akik egyszer alulról, máskor felülről...
2.79 €
Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium...
16.85 €
Katniss Everdeen kétszer is túlélte Az éhezők viadalát. De még nincs biztonságban. Közeledik a végső forradalom ideje. És ebben a forradalomban Katnissnek döntő szerepe lesz. Élete...
9.8 €
A tizenegy éves Adrian Zieglert 1941 januárjában elszakítják szüleitől, és a Spiegelgrund klinikára viszik. A patinás bécsi intézmény korábban lázadó kölykök javítóintézete és a krónikus betegségben szenvedő gyermekek szanatóriuma volt, Ausztria megszállása...
8.42 €
MEDARDA MIND FÖLÖTT. A Medarda-klánnak senki sem érhet a nyomába, ha a dicsőség hajszolásáról van szó, Ambessa Medarda pedig már szinte mindent elért, amit lehetett: seregeket vezetett, egész országokat hódított meg, legendás szörnyeket vadászott le, és súlyos...
15.48 €