A kikiáltó - Joan Samson,László Sepsi

14.03 €

A hetvenes évek egyik legkiválóbb, legnagyobb sikerű, ám mára méltatlanul elfeledett horrorregénye – egyszerre tiszteleg Shirley Jackson A sorsolás című novellája előtt, és előlegezi meg a Hasznos Holmikat Stephen Kingtől. New Hampshire egy félreeső szegletében, a mezőgazdasággal foglalkozó Harlowe nevű városkában, ahol az élet alig változott az elmúlt néhány évtizedben, John Moore és a felesége, Mim a föld megműveléséből él, amely generációk óta a családjuké. Ám amikor megérkezik a városba a karizmatikus Perly Dunsmore, és elkezd adományokat gyűjteni az árveréseihez, a dolgok lassan baljós fordulatot vesznek. Miközben a kikiáltó véghez viszi borzalmas, kiismerhetetlen tervét, Moore-ékat és Harlowe lakóit fokozatosan, de kérlelhetetlenül megfosztják a szabadságuktól, az anyagi javaiktól, és talán az életük is veszélybe kerül. Az 1975-ben megjelent A kikiáltó korának egyik legnagyobb horrorszenzációja volt: hátborzongató, rémületes mestermű, amelyben lassan, lapról lapra erősödik a szorongás és az iszonyat. Több mint egymillió példányt adtak el belőle, és szerzőjére alighanem hatalmas karrier vált volna, ha nem hal meg váratlanul agydaganatban egy évvel később, harmincnyolc évesen. A kötet tartalmazza Grady Hendrix bevezetőjét és Samson férjének utószavát.

Podobné produkty

A hetvenes évek egyik legkiválóbb, legnagyobb sikerű, ám mára méltatlanul elfeledett horrorregénye – egyszerre tiszteleg Shirley Jackson A sorsolás című novellája előtt, és előlegezi meg a Hasznos Holmikat Stephen Kingtől.New Hampshire egy félreeső szegletében,...
9.8 €
#POV – Nézd új szemszögből a világot! - Kérdések - Válaszok - Nézőpontok Egy könyvsorozat, amelyen keresztül jobban megismerheted önmagad és a világ sokszínűségét. Érezted már valaha úgy, hogy kicsúszik a lábad alól a talaj? Hogy egyszerűen tehetetlen vagy,...
11.29 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Ilya a széthullás szélén áll… Miután túlélte a Purgáló Próbatételeket, az Átlagosnak született Paedyn Gray megölte a Királyt, és új lökést adott az Ellenállásnak. Most pedig menekülnie kell a fiú elől, akinek legszívesebben a karjába...
15.49 €
Höksring városát emberöltők óta az alapító Ergot család tartja kézben, a rendőrség hallgatólagos beleegyezésével irányítja a kizárólag itt honos hallucinogén gomba termesztését és terjesztését. Miután egy robbanás elpusztítja a békésen vacsorázó Ergot családot...
8.45 €
Az opioid-válság idején, a klímakatasztrófa egyre fenyegetőbb árnyékában egyszer csak megszűnik a táborok közti politikai konszenzus, és Amerika-szerte eluralkodik a káosz. A viták heves erőszakba csapnak át, felfegyverkezett, a vélt igazság nevében cselekvő...
16.28 €
Bosszúszomjas zsenik szupererejű összecsapása Magneto és X Professzor. Superman és Lex Luthor. Victor Vale és Eli Eleven. Sydney és Serena Clarke. Eposzi szövetségek, melyek felbomlottak, barátságok, amelyek menthetetlenül megromlottak. Victor nem menekülhet...
16.11 €
Ray Nayler közeljövőben játszódó, szépirodalmi thrillere az öntudat természetéről szól, miközben elképesztő alámerülésre invitálja az olvasót az emberiség örökségének kincsei és roncsai közé. Pletykák terjednek egy hiperintelligens, veszélyes polipfajról, amelynek...
15.44 €
„Ez a közösségi média zsákutcája: miután kialakítottad a saját buborékodat, miután letiltottad és kikövetted azokat az embereket, akiknek a véleményét és világnézetét elítéled, akkor egyfajta beteges nárcizmus kezdi el torzítani ezt a takaros kirakatot." Kilenc...
12.9 €
A Filozófia – Az etikától a metafizikáig szélesíti a látókörünket, felpörgeti az agyunkat, és alapjaiban kérdőjelezi meg nézeteinket és mindazt, amit a tudásról eddig gondoltunk. Ráébreszt, hogy még az érzékszerveinkben sem bízhatunk, habár csak rájuk számíthatunk....
16.83 €