A kert - Marina Sztyepnova,Anna Teleki

16.9 €

Pétervárról, a cár közvetlen közeléből vidékre, Voronyezs melletti birtokára vonul vissza Borjatyinszkij herceg és hercegné, hogy ottani kastélyuk és az azt körülvevő gyönyörű kert nyugalmát élvezhessék, egyben kihűlt kapcsolatuk újjáélesztésére fókuszálhassanak. Az utóbbi váratlanul jól sikerül: a hercegnő egy kislányt szül, aki néhány év múlva lázongó, a társadalmi szokásokba sehogy sem illő viselkedésével alaposan felforgatja a korábban sem ideális, de legalább annak látszó családot. A lány, Tuszja az első perctől más, mint a környezete: szabadságra és függetlenségre tör, lányként, majd nőként olyan jogokat szeretne, amelyek a tizenkilencedik századi Oroszországban elképzelhetetlenek. Öltözködésével, hajviseletével, párválasztásával és tudásvágyával is már-már megoldhatatlan feladványok elé állítja családját. Törekvéseiben egy ugyancsak különleges szövetségesre lel a család csupa szív orvosában, akit apjaként tisztel, és akivel úgy tud veszekedni, ahogy egy lány csak az apjával tud. Marina Sztyepnova költői nyelven és költői érzékenységgel megírt könyve a legszebb Tolsztoj-regényeket idézi meg, világábrázolásában, gondosan kidolgozott mondataiban és a női főszereplők történeteiben is.

Podobné produkty

Marina Sztyepnova 1971-ben született Oroszországban. Kritikusai szerint úgy ír, mintha Ljudmila Ulickaja lánya és a nagy klasszikus orosz szerzők kései utóda lenne. A Lazar asszonyai megjelenésekor bombaként robbant, azonnal a bestsellerlisták élére került,...
6.45 €
A kötet főszereplője Ivan Ogarjov, negyvenes éveiben járó moszkvai orvos, kortársunk, aki gyerekkorától valamivel szemben igyekezett felépíteni életét - mégis lakótelepi iskola, katonaság a végeken, robotolás a magánklinikán, lelketlen albérlet és házasság...
15.49 €
Nemzetközi Booker-díj rövidlista (2021) Nagynénje halála után az elbeszélő nekiáll átválogatni a lakásban maradt tengernyi megfakult fényképet, régi levelezőlapot, levelet, naplót és emléktárgyat: egy egész századnyi oroszországi élet fonnyadt gyűjteményét....
16.9 €
Aki nem tudja, honnan jött, az azt sem tudja, hová megy. A sztyeppei lovasnomád népek családjába tartozó magyarság két évezredes kulturális és etnikai közösségben a lovasnépekkel a sztyeppei civilizáció részese volt; nyelvünk ősi rokonainak közösségeitől távol,...
3.66 €
„– Félek, ha emlékezni fogsz rám, gyűlölni fogsz.– Én, téged? – kérdezi Alaiah meglepetten. – Ugyan miért?– Azért, amit két évvel ezelőtt tettem…”Minden okkal történik.Okkal indul útnak az amerikai katona Párizsba, gyerekkori barátja képkiállítására. Párizsba,...
5.46 €
Mi a szeretet? Egy baleset a fagyos valóság lavinájaként sodorja magával a fiatal nőt, aki odaadó feleség s anya szerepét tölti be. Kétségbeesve küzd felszínen maradni, azonban a magány szürkeségbe rántja... s onnan, hogyan tovább? Hallja valaki néma sikolyait?...
0.28 €
Komiks pro děti i dospělé. Jedná se o přiběh o prázdnotě, která navstěvuje mladou dívku po smrti jeji kočky.
8.41 €
Vzrušující, divoké, šílené a vtipné povídky zneuznaného mladého génia Petra Měrky navazují na poetiku u nás dobře známého ruského spisovatele Daniila Charmse nebo Charlese Bukowského.
4.49 €
Učebnica svojím obsahom nadväzuje na jej prvú časť. Vysvetľuje princíp vzniku a šírenia elektromagnetických vĺn, venuje sa telekomunikačnej sieti, integrovaným službám digitálnej siete a oznamovacím vedeniam.
34.95 €