A kék orchidea - Varga Gy. Brian

6.48 €

Olykor ?egy pillanat is elég ahhoz, hogy valakinek teljesen megváltozzon az élete… Éva sikeres újságíró, és boldognak érzi magát színész párja mellett. Egy nap azonban egy másik nő karjai közt találja a férfit. A lelkét mardosó fájdalom és csalódás hatására úgy dönt, vidékre költözik. A festői szépségű Albertkázmérpusztán leli meg új otthonát, és barátokat szerez. Ildikóval, a kétgyermekes, várbalogi anyukával már-már testvéri a viszonyuk; Nórával, a csokigyár tulajdonosával mindig élvezet számára egy-egy közösen elfogyasztott ital; és összehozza a sors Gergővel is, akit a Két nap az életben ismerhettünk meg, és aki immár a harmincas éveiben járó felnőtt férfi. Ahogy pedig telik az idő, Évának rá kell jönnie, hogy a falusi élethez nem mindig párosul csend és nyugalom… Ádám az egyetem mellett pultosként dolgozik egy szórakozóhelyen. Itt ismerkedik meg Emmával, akivel szinte azonnal barátságot kötnek, de ugyanazon az éjszakán még egy dologgal szembesülnie kell: az öccse másságával. Vajon neki és a családjának sikerül megbirkózni az ítélkezésektől való félelemmel? Varga Gy. Brian új regényében barátságok köttetnek, szerelmek szövődnek, emberi sorsok keresztezik egymást. Mint ahogyan a való életben is.

Podobné produkty

"Říká vám něco jméno Nero Wolfe? V hlubokém obdivu k peru Rexe Stouta jsem se pokusil o něco podobného. Teprve, když jsem si přečetl, co jsem napsal, jsem pochopil, že to není detektivka ale satira. Tak umně skrytá, že jsem si jí ani já při psaní nevšiml. Takže...
2.5 €
Az angliai Norfolkban elterülő Wharton Park Julia Forrester gyermekkorának színhelye volt, ahol évről évre szeretett nagyszüleivel töltötte a nyarakat. Julia csodájára járt a parkban lévő üvegháznak, amelyben a nagyapja értő gondoskodással nevelgette a világ...
10.98 €
Po úspešnej knihe poviedok Coffee stories (alebo Deň ako každý iný) prichádza mladý slovenský autor s novelou. Sibyla rozpráva príbeh tridsiatničky Hanky, ktorá sa z kopaníc presťahovala do Bratislavy a našla či hľadá prácu, priateľstvo, lásku a sny... Za mnohé...
10.9 €
„Élsz, hát élj!”„Kiviszem a szemetet!” – mondta alig hallhatóan, ahogy lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón. Sőt, lehet, nem is mondta, nehogy valaki meghallja, és még a végén meghiúsuljon a terve. Nem akarja, hogy bárki is megakadályozza. Már nem. De...
14.08 €
MAJESTÁTY NA OKENNÍM PARAPETU Orchideje nás už celá staletí okouzlují svými tvary a rozmanitostí barev. V této knize se dozvíte, jak pěstovat tyto fascinující rostilny, aby vás jejich krása těšila co nejdéle. • Rady pfii koupi orchidejí a volbu vhodného stanovi‰tu...
12.3 €
• Mi az oka, hogy a hasonló környezetben nevelkedő gyerekek közül az egyik sikeres, a másik pedig kudarcot vall? • Hogyan lehetséges, hogy ugyanabban a családban az egyik testvér elégedett, a másik pedig frusztrált? • Mit tehetek azért, hogy a gyerekem boldog...
7.01 €
o Mi az oka, hogy a hasonló környezetben nevelkedő gyerekek közül az egyik sikeres, a másik pedig kudarcot vall? o Hogyan lehetséges, hogy ugyanabban a családban az egyik testvér elégedett, a másik pedig frusztrált? o Mit tehetek azért, hogy a gyerekem boldog...
12.25 €
Johanka Chrabrá je státní zástupkyně, které se podařilo objasnit zločin, odhalila mezinárodní síť pašeráků přísně chráněných orchidejí. O svém životním úspěchu jede přednášet na konferenci Wildelife crime, organizovanou maďarským Ministerstvem spravedlnosti....
10.78 €