"Nyikorgó vasas szekerek: nehéz ládákat szállitanak a katonai szertárba. – Rakjátok le, – mondja a gyár főigazgatója. Hosszúra nőtt úr, mint fák közt a jegenye. A fekete vidraprémes bunda szinte reverendának látszik rajta. Cilindert visel. A bundája gallérját felhajtotta, hogy kilépett az autójából, – csak épp az orrahegye látszik ki, meg a bajusza. Trencséniesen nyírott a bajusza, – azaz hát ango­losan. – Rakjátok le, – mondja, – és srófoljátok le ennek a felső ládának a tetejét. Az ősz első dere fehérlett aznap a szertári udvar gyepén. A katonák keze vörös volt a hidegtől. Az akácfákon már tél-túl lógott egy-egy sárga levél. Az udvar belső szögletén, az iroda előtt mintha ázott feketés rongyok éktelenkednének a lugason, zöldesen feketés rongyok. Közülök néhány bibircsós futótök sárgállott elő. Az ügyeletes kapitány némán váltott üdvözlést a gyárossal. Mogorva volt és szintelen arcu, mintha valamiképpen rokona volna a bibircsós futótöknek. – Ennek a felső ládának a tetejét, – mutatta a gyár igazgatója. – Valamennyiét, – harsogta a kapitány." (részlet)