A hírnök - Zbikowski Andrzej

6.73 €

Jan Karski (1914–2000) a varsói gettó és a haláltáborok hírnöke. Karskira méltán lehetnek büszkék a lengyelek, mert nemcsak hazafiságból, de emberségből is példát mutatott korának. Nem véletlen, hogy az idei, 2014-es esztendő – amellett, hogy a holokauszt 70. évfordulója – az ő személyének szentelt emlékév Lengyelországban. A náci uralom alá került Európában páratlan lengyel földalatti ellenállás ambiciózus diplomáciai futáraként kezdte pályáját. Üzeneteket vitt a megszállt Varsó és az emigráns lengyel kormány váltakozó székhelyei – előbb Párizs, majd Angers, végül London – között. Ezek a küldetések egyáltalán nem voltak veszélytelenek, az egyik ilyen útja során letartóztatta a Gestapo, de sikerült megszöknie. Mivel Karski nemcsak jó megfigyelő és kitűnő elemző volt, hanem egészen kiemelkedő kommunikációs képességekkel is rendelkezett, egyre komolyabb feladatokkal bízták meg. A londoni emigráns kormány az Egyesült Államokba küldte, hogy beszámoljon Roosevelt elnöknek a lengyel földalatti mozgalomról és a szovjet partizántevékenységről. De nem tartozott hivatalos közlendőinek körébe az, amit saját elhatározásából – mintegy „magánszorgalomból” – a segítség reményében mégis megosztott az elnökkel, hogy a lengyelországi zsidókat a nácik tömegesen semmisítik meg. Karski ehhez az információhoz a lengyelországi zsidó földalatti ellenállás tagjai révén jutott, akiknek segítségével – élete kockáztatása árán – többször is látogatást tett a varsói gettóban és a bełżeci (egyes történészi vélemények szerint izbicai) haláltáborban. Hiába próbálta azonban felnyitni a szövetségesek szemét, csak a közönnyel találkozott. Amerikában A titkos állam története című óriási sikerű könyve tette elismert szerzővé, de Claude Lanzmann Soá című filmje révén világszerte is ismertté vált. Jan Karskit a Georgetowni Egyetem díszdoktorává avatta, a Virtuti Militari és a Világ Igaza kitüntetések birtokosa lett.

Podobné produkty

Ha hiszel az angyalokban, nincs lehetetlen... Debbiel Malone spirituális tanító könyvében gyönyörű angyalgyűjteményt tár elénk. Nem konkrét név szerint ismerhetjük meg a szeretet hírnökeit, hanem angyali minőségük szerint. Megnyugtató tudni, hogy soha nem vagyunk...
25.32 €
Swiss artist HR Giger (1940–2014) is most famous for his creation of the space monster in Ridley Scott’s 1979 horror sci-fi film Alien, which earned him an Oscar. In retrospect, this was just one of the most popular expressions of Giger’s biomechanical arsenal...
212.9 €
"Minél messzebbre tekintesz vissza - írta Winston Churchill -, annál távolabbra látsz előre." Maximája az egyik kulcsa a huszonegyedik századi terrorelhárítás megértésének. Egy igen hosszú távú perspektíva nagyobb rálátást nyújt a tömegpusztító fegyverek jövőbeli,...
38.7 €
"At its essence, Giger's art digs down into our psyches and touches our very deepest primal instincts and fears. His art stands in a category of its own. The proof of this lies in the intensity of his work and imagination, which I can only compare to Hieronymus...
30.9 €
The Kisokaido route through Japan was ordained in the early 1600s by the country's then-ruler Tokugawa Ieyasu, who decreed that staging posts be installed along the length of the arduous passage between Edo (present-day Tokyo) and Kyoto. Inns, shops, and restaurants...
30.9 €
Lehetséges... ...hogy egy ősi titok magában rejti Amerika - és az egész világ - jövőjét? ...hogy ez a rejtély áll minden mögött, a 9/11-es terrortámadástól kezdve a világgazdaság összeomlásáig? ...hogy Isten most egy prófétikus üzenetet küld, és hogy ettől...
11.35 €
Megvalósult álom A fényes jövő előtt álló, sikeres, népszerű színésznek mindene megvan, amire csak vágyhat az ember: hírnév, vagyon és barátok. Dayne Matthews szívét mégis fogva tartja egy lány, és egy család, amelynek a tagjai nem is sejtik, mi fűzi őt hozzájuk......
12.32 €
A hírnév egy hűtlen ribanc. Vágysz rá, álmodsz róla, hajszolod, és amikor végre elérted, rájössz, hogy elvesztettél valami fontosat az úton; önmagadat. Jax Payne a...
9.01 €
Érvényesülni senkinek sem könnyű, az introvertáltak számára különösen. Ők azok, akiknek úgy kellene felhívniuk magukra a figyelmet, hogy valójában a feltűnéskeltés nem része az eszköztáruknak, és a legalapvetőbb késztetéseikkel ellenkezik. A szerző, aki nemcsak...
14.08 €