A hazám és az otthonom - Jehan Paumero

9.29 €

A huszonkét éves francia fiatalembert telefonon felhívják, hogy korábban elutasított ösztöndíjkérelmét egy váratlanul felszabaduló hely miatt mégis elfogadják, ha azonnal igent mond. Egy számára ismeretlen városba, Pécsre mehetne tanítani. Magyarországi élménye van már, mert előző évben egy hetet átbulizott a „Tzigeten”, a szülei lakásában található bélyegnyi méretű térképen pedig azt látja, Budapest mellett még egy város, Pécs neve szerepel. Igent mond. Még nem tudja, de a jövőjéről, a sorsáról dönt.Több, mint két évtized telt el, az immár középkorú „fiatalember” azóta is Pécsett él. Élete első felét otthon töltötte, másik felét immár itthon. És most megírja ezt a második felét magyarul (!) majdani unokáinak – és nekünk, magyar honfitársainak, hogyan lát ő bennünket. Miközben megéljük, milyen ostobák, érthetetlenek, kaotikusak, elviselhetetlenek, ugyanakkor rafináltak, szellemesek, tán még szeretni valóak is vagyunk, nevetünk, megdöbbenünk, elcsodálkozunk, és szétárad bennünk a jóleső, ismerős érzés: ennek a francia-magyar embertársunknak örkényi tótágast sem kell állnia ahhoz, hogy groteszk módon lásson és elfogadjon bennünket és köztünk önmagát. – Bérczes László Könyvbemutató Pécsen! Jehan Paumero könyvét a kiadó május 21-én szerdán, 18 órakor mutatja be a Szabadkikötőben (Király u. 64.), ahol a szerzővel Bérczes László beszélget, a könyvből Köles Ferenc olvas fel részleteket. „Annyi mindent láttam egzotikusnak akkor. Végre megtudhattam, milyen lehetett a hetvenes évek esztétikája. Minden úgy nézett ki, mint a szüleim régi fényképeinek háttere: a buszok, a bútorok, a bajuszok, a büfék. A szokatlant hamar kiegészítette a bizarr: a vonalkódos matrica a kenyéren, a magyarok gálánssága (de, de), meg az, hogy egy pincér simán elküldhet egy vendéget a fenébe, ha olyan kedve van. Mókás volt, hogy See ya-t mondanak az emberek, ha találkoznak, és Helló-t, ha elköszönnek egymástól.Szerettem, hogy az emberek nem házibulikban gyűlnek össze, hanem kocsmákban, mert még elérhető áron van a sör. Nem úgy, mint otthon. Szerettem, hogy az emberek a szemembe néznek az utcán. Szerettem, hogy jóval kevesebb itt a tabu, mint nálunk.”

Podobné produkty

A huszonkét éves francia fiatalembert telefonon felhívják, hogy korábban elutasított ösztöndíjkérelmét egy váratlanul felszabaduló hely miatt mégis elfogadják, ha azonnal igent mond. Egy számára ismeretlen városba, Pécsre mehetne tanítani. Magyarországi élménye...
14.08 €
Ma a magyarságon belül sokféle egyéni és közösségi azonosságtudat ragadható meg, ezek ráadásul maguk is egy-egy adott helyzettől függően válnak fontossá vagy lesznek lényegtelenné. A kötet a nacionalizmus, identitás- és emlékezetpolitika problémahalmazának...
4.51 €
A kötetben olvasható írások, kritikák és tanulmányok az elmúlt bő évtizedben születtek. Amikor 2007-ben elkezdtem tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában, érdeklődésem fókuszában a két világháború közötti populáris kultúra...
9.68 €
,,A szerelem mindenkit megbolondít egy kicsit, mert a szerelem vagy tétova, vagy letaglózó. Soha nincs rendesen kalibrálva. Mindig túlzás. Nincs precíz iránya, talán Lily is ezért tévelyedett el." Finn éppen haldokló bátyját látogatja egy New York-i hospice...
14.08 €
„A szerelem mindenkit megbolondít egy kicsit, mert a szerelem vagy tétova, vagy letaglózó. Soha nincs rendesen kalibrálva. Mindig túlzás. Nincs precíz iránya, talán Lily is ezért tévelyedett el.” Finn éppen haldokló bátyját látogatja egy New York-i hospice...
8.45 €
Ez a könyv nem fogja megmondani, milyen színű legyen a kanapéd. De segít felfedezni, ki vagy valójában, hogy olyan otthont alakíthass ki, ami téged tükröz. Ez nem egy hagyományos lakberendezési könyv. Persze, találsz benne ötleteket, inspirációkat és jól használható...
28.11 €
A regény írója Fort András, újságíróként több mint 10 éven át tudósított a magyar hitelválságról, a végrehajtókról és a kilakoltatásokról. Személyes tapasztalataiból és élményeiből állt össze ez a regény: „Vérrel védett otthonok”De ez egy fikció. Arról, hogy...
7.04 €
Térrendezés és manifesztáció a világhírű feng shui mestertől!A feng shui egy energetikai rendszer, amely a pozitív, bőséget hozó energiák áramlására serkent, avagy ezeket korrigálja az otthonunkban.Mit érhetsz el, ha a saját életteredben alkalmazod?siker és...
11.92 €
Térrendezés és manifesztáció a világhírű feng shui mestertől! A feng shui egy energetikai rendszer, amely a pozitív, bőséget hozó energiák áramlására serkent, avagy ezeket korrigálja az otthonunkban. Mit érhetsz el, ha a saját életteredben alkalmazod? siker...
14.9 €