A halál hét kora - Richard Shepherd,László Kőrös

14.08 €

Az én alapkérdésem így hangzik: miért halt meg ez a személy? Az igazság kiderítéséig olykor hosszú utat kell végigjárnunk, amely ott kezdődik, ahol a holttestet megtalálták, s amelynek következő állomása a boncterem. Innen szakértők hosszú sorát érintve kanyarog tovább, majd igazságügyi laboratóriumokon keresztül halad, amelyekben ma immár minimális DNS-mennyiségek elemezhetők, ballisztikai események rekonstruálhatók. Az igazság azonban olykor minden igyekezetünk ellenére nehezen deríthető ki, s a halál rejtély marad. Néha az igazság összetett. Ahol nyilvánvaló, hogy bűncselekmény történt, a folyamat vége reményeink szerint vádemelés. (…) Munkám révén tehát rendkívüli közelségbe kerülök vízbefúltakkal, olyanokkal, akiknek teste az oszlás legkülönbözőbb fázisaiban van, a megégettekkel, illetve a szerencsétlenekkel, a kétségbeejtően boldogtalanokkal, a meggyilkoltakkal…”

Podobné produkty

Dr. Richard Shepherd, a nagyszerű igazságügyi patológus több mint 23000 boncolást végzett. A maga módján detektív, furcsa, gyakran megmagyarázhatatlannak látszó halálesetek rejtélyeit kell megoldania… Az igazságot kutatva sorozatgyilkosokat buktatott le, természeti...
16.9 €
,,Ez a folytatás még az előző könyvnél, a Holtak vallatójánál is mélyebbre hatol, még gondolatgazdagabb... Tele finom megfigyelésekkel arról, hogy mit tesz az élet és a halál az emberi testtel" - THE TIMES Dr. Richard Shepherd, Nagy-Britannia első számú orvostudós-detektívje...
10.14 €
„Az én alapkérdésem így hangzik: miért halt meg ez a személy? Az igazság kiderítéséig olykor hosszú utat kell végigjárnunk, amely ott kezdődik, ahol a holttestet megtalálták, s amelynek következő állomása a boncterem. Innen szakértők hosszú sorát érintve kanyarog...
15.49 €
THE TRUE CRIME BOOK OF THE YEAR 'One of the most fascinating books I have read in a long time. Engrossing, a haunting page-turner. A book I could not put down' The Times, BOOKS OF THE YEAR __________ Meet the forensic pathologist, Dr Richard Shepherd. He solves...
14.95 €
Mŕtvi neklamú. A vďaka mne môžu prehovoriť.Popredný súdny lekár doktor Richard Shepherd vykonal vyše dvadsaťtritisíc pitiev. Právom by si mohol hovoriť detektív, musí totiž odkrývať záhady náhlych a nevysvetlených úmrtí a klásť si otázku: Ako tento človek zomrel?...
12.9 €
Dr Richard Shepherd, a medical detective and Britain's top forensic pathologist, shares twenty-four of his most intriguing, enlightening and never-before-told cases. These autopsies, spanning the seven ages of human existence, uncover the secrets not only of...
14.95 €
V Berlíně je chladná noc. Mladá žena leží na láskyplně načechraném polštáři na lavičce v parku. Nedýchá, nemá puls. Ale právě když je lékařem prohlášena za mrtvou, zničehonic ožívá. Všem se uleví, vyšetřovatelka Laura Kernová se však nemůže zbavit podezření,...
18.68 €
Jedné mrazivé zimní noci je patoložka Julia Schwarzová zavolána k mrtvému tělu. Na efektně nasvícené ploše na náměstí však vidí jen krásnou ledovou sochu. Při pohledu zblízka si s hrůzou uvědomí, že uvnitř je mladá žena. Nikdo neviděl, jak se tam socha dostala,...
7 €
V omšelém skladišti kontejnerů policie nalezla tělo mladé ženy bez zjevných známek násilí. Až soudní lékařka Julia Schwarzová zjistila, že dívce někdo uřízl uši a přišil jí jiné. Je tedy někde další mrtvola? Brzy je objeveno tělo muže bez rukou. V jeho kuchyni...
16.63 €