A Hail Mary-küldetés - Andy Weir,Csaba Rusznyák

17.73 €

Ryland Grace egyedül maradt: az utolsó esélyként indított küldetés egyetlen túlélőjeként nem vallhat kudarcot, különben az egész Föld és vele az emberiség is elpusztul. Csakhogy éppenséggel ezt ő maga sem tudja. A saját nevére sem emlékszik, nemhogy arra, hogy hol van, és mit is kéne tennie. Csak annyit tud, hogy évekig tartó öntudatlanságból ébresztik fel, sok millió kilométerre az otthonától, két holttest társaságában. Rylandnak lépésről lépésre kell feltárnia a múltját. Így apránként szembesül az előtte álló lehetetlen feladattal: a bolygó kormányai összefogásában sebtiben összetákolt, majd az űr mélyébe kilőtt hajó fedélzetén egymagában kell elhárítania az emberiség kihalásával fenyegető, felfoghatatlan súlyú katasztrófát. Ha beszámítjuk a képletbe váratlan szövetségesét, talán még sikerrel is járhat. A hazánkban is lehengerlő sikert aratott A marsi – Mentőexpedíció és az Artemis után a #1 New York Times-bestsellerszerző Andy Weir ismét lélegzetelállító útra hív a világegyetem mélyére eddigi talán legizgalmasabb könyvében.

Podobné produkty

Kérdezd meg tőle, fiú! Kérdezd meg, miért könyörgött a csillagoknak, és mi lett belőle! Kérdezd meg, mit szakított le az egekből! És kérdezd meg, érdekli-e! Vénáiban a régi vér csörgedezik. A szférákat Nismera és légiói uralják, miközben az eget Samkiel ereje...
25.32 €
AZ UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGATOTT FILMET. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET. Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy...
16.89 €
Dead River seriffje azt hitte, egy évtizeddel korábban végzett a kannibál barbárok primitív, barlanglakó törzsével. Ám a klán valahogy fennmaradt. És szaporodik. És vadászik. És öl és eszik. És az elszigetelt, békés városka lakóinak, akik a civilizáció elől...
12.62 €
Ez is csak egy átlagos napnak indult a tengerparton. Aztán véget ért a világ… Mike és Beth a meteorvihar előtti estéig még csak nem is tudtak egymás létezéséről. Az életunt, depressziós filmproducer és az alkalmi munkából élő, kiégett nő véletlenül szomszédok...
12.08 €
Valahol a sűrű erdőségekkel borított Maine állambeli kisváros, Dead River toszomszédságában egy elhagyatottnak tűnő hétvégi ház áll. Baráti társaság gyűlik most itt össze, hogy kipihenje a nyüzsgő nagyvárosok forgatagát. Az óceánparti kilátás, a jóleső elszigeteltség...
10.65 €
Mi történik akkor, ha egy titkos szupergonosz elhalálozik, és szeretett, ám tudatlan unokaöccsére hagy mindent? Mi lehet sokkolóbb az örökös számára? Szembesülni a ténnyel, hogy az eredetileg parkolómágnásnak hitt nagybácsi valójában a világ egyik leghírhedtebb...
11.21 €
A Viharsziget és a Titokzatos folyó világszerte ünnepelt szerzője egy új mesterművel tér vissza családi szeretetről, alattomos hatalomról, forrongó gyűlöletről és mindent elemésztő bosszúról Boston történetének egyik legviharosabb epizódjával a háttérben. 1974,...
14.03 €
Egy buliból hazafelé tartva a tizenhét éves Ivy és jövendőbeli expasija majdnem elgázolnak egy meztelen, fiatal nőt egy fákkal övezett út közepén. És ez csak a kezdete az egyre hátborzongatóbb eseményeknek. Ivy hamarosan meghökkentő dolgokra figyel fel otthon...
12.62 €
Folytatódik a Stephen Kinget is letaglózó New York Times bestseller Madarak a dobozban, amelyből rekordnézettségű Netflix-adaptáció készült Sandra Bullock főszereplésével! Húsz évvel az után, hogy Malorie és gyermekei biztonságba jutottak a folyón át, még mindig...
13.21 €