A gyertyák csonkig égnek - Sándor Márai

14.08 €

„Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?” Lehet egyáltalán válaszokat kapni alapvető kérdésekre, vagy a hallgatás a megfelelő válasz, mert a lényeg kimondhatatlan? A tábornok irányította diktatórikus beszélgetés (vagy inkább magánbeszéd) kizárólag a saját logikája szerint igaznak tartott gondolatokat fogadja el, Konrád részéről is azt tolerálja, amit hallani szeretne – amint a monológ dialóggá válna, Henrik barátjába fojtja a szót. Önfeltáró, a mélyben őrzött érzelmek, gondolatok kimondásán alapuló, öngyógyító monológ ez, mely ugyanakkor életképtelen a másik jelenléte nélkül, mivel két, egymást mélyen értő ember között zajlik. Mészáros Tibor „Túlélni valakit, akit olyan nagyon szerettünk, hogy ölni is tudtunk volna érette, túlélni valakit, akihez olyan közünk volt, hogy majdnem belehaltunk, ez egyike az élet titokzatos és minősíthetetlen bűntényeinek.” Utószót írta: Mészáros Tibor Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.

Podobné produkty

A mű középpontjában a barátság, hűség és árulás nagy kérdései állnak. De nem pusztán egyes emberi sorsokról van itt szó, hanem egy másik, talán még nagyobb tragédiáról, arról, hogy a régi rend, társadalom széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését...
10.68 €
SUNDAY TIMES BESTSELLER Ünnepekkor mindent belep a hó, és felszínre kerülnek a régi igazságok. Három nappal karácsony előtt havazni kezd. Libby és az új barátja félszívvel mennek a lány egyetemi évfolyamtalálkozójára. Az összejövetelt Archie Templeton szervezi,...
16.87 €
Darcy és Logan két összeillő ember, csakhogy mindketten túl vannak már egy-egy komoly csalódáson. Logan elvált apuka, aki megosztott szülői felügyelet mellett neveli elbűvölő kisfiát....
8.42 €
Egy bécsi farsangi álarcosbál forgatagában a karcsú "odaliszk" flörtölni kezd az elegáns, széles vállú "fekete dominóval". Ne higgye az olvasó, hogy mindez véletlen. Az "odaliszk" tudja, kit rejt a dominójelmez: minden oroszok jövendő uralkodóját, magát a cárevicset,...
3 €
A Stephen Pinker által „az egyik legjobb tényírónak", a Nature-ben pedig „rettenthetetlen harcosnak" nevezett Richard Dawkins néha derűsen, máskor hamiskás mosollyal tekint vissza élethosszig tartó intellektuális kalandozásaira és harcaira. Rendkívüli...
9.27 €
Szerzők:dr. Boytha György, dr. Faludi Gábor, dr. Grad-Gyenge Anikó, dr. Gyertyánfy Péter, dr. Győri Erzsébet, dr. Kabai Eszter dr. Kricsfalvi Anita, dr. Lábody Péter, dr. Legeza Dénes, dr. Mezei Péter, dr. Munkácsi Péter, dr. Pogácsás Anett, dr. Szinger András,...
63.86 €
Egy dunántúli város boltjából, a Lakos-féle fűszerkereskedésből származnak azok a gyertyák, amelyek a kötet tíz novellájában felgyulladnak. Egy-egy szereplő sorsfordító pillanatát világítják meg: születés, szerelem, háború és elmúlás elevenedik meg előttünk...
11.26 €
Egy dunántúli város boltjából, a Lakos-féle fűszerkereskedésből származnak azok a gyertyák, amelyek a kötet tíz történetében felgyulladnak. Egy-egy szereplő sorsfordító pillanatát világítják meg: születés, szerelem, háború és elmúlás elevenedik meg előttünk...
8.45 €
Megölték az anyámat. Elvették a mágiánkat. El akartak temetni bennünket. Ideje felkelnünk. Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt,...
8.17 €