A Gulág orvosai - Dan Healey

21.12 €

Orvosi ellátás a büntetőtáborokban, ahol az igazságtalanság, a szenvedés és a halál uralkodik? Bármilyen meglepő, a szovjet Gulag, amely 1930–53 között 18 millió ember munkaerejének kizsákmányolásáért és 2,5 millió haláláért volt felelős, mintegy 10 ezer orvost, ápolót és felcsert foglalkoztatott, hogy a fogvatartottak egészségügyi ellátását biztosítsa. Valójában persze azért alkalmazta őket, hogy az utak építésén, a fakitermelésben, a bányákban rettenetes körülmények között dolgozó, végletesen kimerült, lesoványodott, beteg rabokat életben tartsák, és további munkavégzésre kényszerítsék. Dan Healey történész a részben szintén fogoly egészségügyi személyzet élettörténetein keresztül mutatja be, hogyan küzdöttek az orvosok és a nővérek nap mint nap az elnyomó hatalommal, az ellátási hiányokkal és a teljes elszigeteltséggel. Hogyan alapítottak kórházakat, kezeltek betegségeket, gondoztak és tápláltak pácienseket, végeztek kutatásokat, neveltek tanítványokat, miközben maguk is megpróbáltak életben maradni. Az életben maradásuk pedig sokszor azon múlott, hogyan döntenek: őrzőik hatalmának és érdekeinek megfelelően engedelmeskednek vagy orvosi szakértelmük és etikájuk alapján cselekszenek? A kettő kizárta egymást. Ettől is olyan megrázó, egyben felszabadító emberi történeteiket olvasni.

Podobné produkty

A pioneering history of medical care in Stalin's Gulag-showing how doctors and nurses cared for inmates in appalling conditions A byword for injustice, suffering, and mass mortality, the Gulag exploited prisoners, compelling them to work harder for better rations...
41.95 €
Temperamentumos. Kisportolt. Zsémbes. Íme, az új főnököm! Hogy is kell meggyógyítani egy megperzselt szívet? Valaki csípjen meg! El sem hiszem, hogy dr. Gray Caldwell csapatában dolgozom! Ő a legszexibb, legészveszejtőbb, legviharosabb agglegény a földön. Őrülten...
14.08 €
Dr. Karikó Katalin, Szegedi Tudományegyetem professzorának ajánlója: „Ez a könyv egy merész kiáltvány, amely leleplezi az orvosbiológiai kutatás jelenlegi, elkeserítő állapotát - minden becsületes és elkötelezett tudós nevében. Szabó professzor alapos elemzést...
10.7 €
A hippokratészi esküben összefoglalt etikai potenciál elvetése szükségszerűen az orvostudomány kríziséhez vezet, sőt, ahhoz, hogy az orvostudomány megsemmisíti önmagát - legalábbis abban a formájában, amilyennek századokon át megismertük. Ez a tudomány ugyanis...
5.68 €
A kutyik szívesen segítenek Jake -nek, amíg ő az orvosnál van! A Mancs Őrjárat tagjai tudják, hogy ha valaki megbetegszik, mielőbb orvoshoz kell fordulnia! Sőt, akkor is érdemes rendszeresen megvizsgáltatni magunkat, ha egészségesek vagyunk. A kutyik és Jake...
7.04 €
Mihail Sifrin: Száz történet az orvostudomány múltjából Nagyszerű felfedezések, hőstettek és gaztettek - az egészség és a hosszú élet reményében. Sifrin könyve a XVI - XX. századi, bizonyításon alapuló orvostudomány/orvoslás története rövid illusztrált történetek...
33.52 €
Ugye te is tudod, hogy a doktornéni vagy doktorbácsi barátságos, és mindig kedvesen fogad, ha meg kell őt látogatnod? Ebben a foglalkoztatóban rengeteg aranyos feladat vár, hogy meglásd, valójában nem is ijesztőek. A változatos feladványokat a matricás melléklet...
2.25 €
Második kiadás bővített előszóval Dr. Karikó Katalin, Szegedi Tudományegyetem professzorának ajánlója: "Ez a könyv egy merész kiáltvány, amely leleplezi az orvosbiológiai kutatás jelenlegi, elkeserítő állapotát - minden becsületes és elkötelezett tudós nevében....
15.46 €
Fájdalom? Láz vagy a száj féloldali tartós lefittyedése? Melyiknél kell mentőt hívni, melyiknél elég később felkeresni az orvost? Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy elbizonytalanodtunk az ezekhez hasonló tünetek jelentkezésekor. Hazai és a párizsi Hőpital...
12.9 €