A genovai fogoly - Miklós Rónaszegi

15.46 €

Il milione – így csúfolták világjáró, híres honfitársukat a 13. század Velencéjének polgárai.Milliomost, még inkább nagyotmondó embert jelenthetett ez a szó, s arra utal, hogy a derék velenceiek milyen hitetlenkedve fogadták Marco Polo beszámolóit a messzi keleten tett utazásairól. Mi tagadás, a bátor Marco Polo nem sokkal a tatárjárás után eljutott a tatárok nagykánjának udvarába. Huszonnégy év múlva tért haza, teménytelen kinccsel megrakodva. Éghető kőről, földből bugyogó olajról, aranytetejű templomokról és sok más hihetetlen csodáról mesélt. Szavait talán hamar elfelejtették volna, ha a genovaiak fogságába nem esik. Fogságának hosszú hónapjai alatt ugyanis tollba mondta útiélményeit. Könyve a középkor egyik legnagyobb hatású olvasmánya lett. De vajon hogy született a könyv? Az elmúlt századok során sokan és sokféleképpen igyekeztek megfejteni Marco Polo kalandos életének titkait, de a genovai rabság hétköznapjainak azonban kevés figyelmet szenteltek. Pedig a középkor két nagy városállama, Velence és Genova vetélkedése a híres korcsulai csatával nem ért véget. Békésebb eszközökkel ugyan, de folytatódott és kihatott a fogoly velenceiek, köztük Marco Polo sorsára is. Ez az érdekes regény a korcsulai flottacsatával kezdődik és felidézi a genovai rabság fojtott hangulatú, izgalmas napjait.www.ronaszegimiklos.com

Podobné produkty

Itt van hát megint a három kedves gézengúz: Tercsi, Karcsi, Berci! És velük a teméntelen bonyodalom, izgalom és kacagás. Ezúttal a híres „magyar tenger”-hez, a Balatonhoz igyekeznek, hogy együtt töltsenek egy boldog hetet Berci nagymamájának kis meseházában....
14.06 €
Igaza van apunak. Ezeket a gézengúzokat egy percre sem lehet magunkra hagyni. Lám, az ember azt hinné, vakáció idején unatkoznak a városban rekedt nebulók, de nem kell több, csak hogy összetalálkozzék a három jómadár, Tercsi, Karcsi, Berci, és máris elszabadul...
14.9 €
Volt-e szeretője Szent Gellértnek vagy sem? – ez maradjon ennek az izgalmas, szép regénynek a titka. Annyit mégis elárulhatunk, hogy írója különös kalandozásokra hív bennünket az elmúlt évezred első századába, Szent István királyunk korába. Vajon szó szerint...
14.9 €
Köszöntöm az Olvasót!Napjaink rohanó embere rendszerint nem a szoba sarkában, nem kényelmes fotelban olvas. Villamos zörög alatta, földalatti száguld vele, vagy éppen egy autóbusz lökdösi ide-oda, amikor félkézzel előhúzza táskájából kedves könyvét. Azám, de...
18.28 €
E könyv hőse nem akármilyen ember. Világutazó, aki több száz esztendővel ezelőtt indult el csodálatos, akkoriban szinte hihetetlennek tűnő útjára. Szülővárosából, Velencéből távozva átvágott Ázsia hegyein, folyóin, sivatagain, hogy végül a rettegett tatárok...
14.06 €
A váratlan fordulatokkal teli izgalmas regény, az elmúlt évtizedek történelmi-társadalmi változásait mutatja be egy középosztálybeli család, Szabadosék hétköznapjain keresztül.A színhely Budapest, az 1970-es években.Két társadalmi rendszer ütközése, egy új...
18.28 €
Az indián hercegnő írója folytatja hősei kalandjait, elvezetve az olvasót Virginia már jól ismert erdőségeibe.Nem is igazán folytatás ez a könyv, inkább önálló regény, hőseit mégis sokan ismerik már, és szívükbe zárták: Pokahontaszt, a bájos, de nagyravágyó...
14.06 €
Lehetséges-e az embert sejtjei alkotóelemeire lebontani, majd minden károsodás nélkül, változatlan alakban újra „összerakni”? Ez a kérdés foglalkoztatja a regény főhősét, egy amatőr biológust, akinek még iskolai évei alatt egyik rivalizáló osztálytársa megakadályozta...
14.06 €
A név: Kolumbusz Kristóf – már évszázadok óta fogalom.A dátum: 1492 – újkori történelmünk fordulópontja. A hajó: Santa Maria – a felfedezések történetének legbüszkébb vitorlása. A genovai hajós azzal a céllal vágott az ismeretlen nyugati óceánnak, hogy – a...
18.28 €