A francia hadnagy szeretője - John Fowles,Horváth László Gy.

14.25 €

Viktoriánus szenvedély, lázadó hősök - a XX. század írózsenijétől. Romantikus 19. századi történet: egy fiatal angol arisztokrata, Charles Smithson eljegyzi egy nemrég feltört gazdag kereskedő lányát, Ernestinát, ami már magában is kissé "szégyellni való", majd pedig önmaga számára is váratlanul (és persze sokak megbotránkozására) beleszeret egy különös, hisztérikus, ráadásul rossz hírű nevelőnőbe, Sarah-ba, akinek cselekedetei nemcsak kiszámíthatatlanok, de megmagyarázhatatlanok is. A történet lehetőséget ad az írónak a korabeli angol társadalom és szokások lenyűgöző ábrázolására, a legérdekesebb azonban mégis a történelmi és történelem feletti szabadság körüljárása: elképzelhető-e 1867 Angliájában, hogy egy arisztokrata, aki épp egy polgárlányt készül feleségül venni, ország-világ előtt vállalja egy tengerész hadnagy állítólagos szajhája iránti imádatát? Egy korszakváltás hajnalán melyik lesz erősebb: a fűzős-krinolinos Viktória-éra, vagy a szabad szerelmet már nyíltan hirdető, sőt gyakorló bohém művészvilág? Egyáltalán van-e átjárás a kettő között, s ha igen, három főszereplőnk közül melyiknek nyílik ajtó? Boldog és szabad lehet-e bármelyikük, és milyen áron? A kérdésre három választ is kapunk a szerzőtől, s az olvasó maga döntheti el, melyik a valószínűbb - és melyik tetszik neki a legjobban. A lepkegyűjtő írójának ebből a ma már irodalomtörténeti jelentőségű regényéből Karel Reisz készített nagy sikerű filmet, Meryl Streeppel és Jeremy Ironsszal a főszerepben. A versbetéteket N. Kiss Zsuzsa fordította

Podobné produkty

John Fowlesnak, a huszadik századi angol regényírás kiemelkedő képviselőjének nevével legelőször A lepkegyűjtő borítóján találkozhatott a magyar olvasó. Világsikert aratott s Harold Pinter és Karel Reisz filmje révén is diadalutat bejárt műve, A francia hadnagy...
15.49 €
"Öt éve nem láttam a csajt, de most visszatért, hogy megkeserítse az életemet." "Öt éve nem láttam a seggfejet, de most tőle függ a biztonságom." Besztercy Bálint maga mögött hagyta megalázásoktól terhes múltját, de úgy látszik az nem ereszti. Amikor bokszedzőként...
15.49 €
Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha Ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, észrevételemet, mindent, amit elraktároztam magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom,...
11.93 €
„Édes, romantikus regény, az Idétlen időkig és az Igazából szerelem rajongóinak.” – Jodi Picoult New York Times bestsellerszerző Egy nap mindörökké? Gemma Petersnek nincs mire panaszkodnia. Rádiós producerként vált ismertté Los Angeles zenei életében. Legjobb...
13.52 €
Egy nap mindörökké? Gemma Petersnek nincs mire panaszkodnia. Rádiós producerként vált ismertté Los Angeles zenei életében. Legjobb barátnője, Lila tűzbe tenné érte a kezét, és minden este Rex, hűséges labradorja várja otthon. Azonban mióta rocksztár exbarátja...
16.34 €
A legszerethetőbb történet fiatalokról, fiataloknak és lélekben fiataloknak! Lara Jean a legjobb végzős évét tölti. És még annyi minden áll előtte: egy osztálykirándulás New Yorkba; a végzősbál a barátjával, Peterrel; egy tengerparti hét a ballagás után. Aztán...
11.29 €
A legszerethetőbb történet fiatalokról fiataloknak és lélekben fiataloknak! Lara Jean a legjobb végzős évét tölti. És még annyi minden áll előtte: egy osztálykirándulás New Yorkba; a végzősbál a barátjával, Peterrel; egy tengerparti hét a ballagás után. Aztán...
11.29 €
Az amerikai pszichológus illetve pszichiáter szerzők a saját klinikájukon megfordult több ezer pácienssel folytatott terápiás tapasztalataik felhasználásával mutatják be azokat a kóros kapcsolati mintákat, melyeket összefoglalóan kodependenciának neveznek....
10.99 €
Mindannyian azon a nyelven értjük meg és fejezzük ki a szeretetet, amelyre neveltetésünk és személyes adottságaink nyomán a legfogékonyabbá váltunk. Ezért fordul gyakran elő, hogy az üzenet küldője és befogadója nem érti meg egymást. A megoldás az öt szeretetnyelv...
11.24 €