A Föld felfedezése és meghódítása - Mária Ormos

5.61 €

A hosszan elhúzódó „felfedezések kora” volt a legnagyobb szabású világméretű átalakulás kezdete az emberi világban. A „globalizálódás” ekkor kezdődött, és ettől kezdve szüntelen tart mind a mai napig. Az élet számos szépsége ekkoriban kezdett kibomlani, hála a különböző kultúrák megismerésének, és minden konfliktus, amely a mát gyötri, ebben a korban, és annak elsősorban „hódító” jellegében gyökerezett. A felfedezések nélkül nincs gyarmati világ, a gyarmatok nélkül nincs dekolonizálás, és az utóbbi szerencsétlen, olykor elborzasztó végrehajtása nélkül nem alakul ki a mai világméretű káosz. Egyszóval, ha valaki bírálja a globális világ sötét oldalait, úgy szórja átkát a „felfedezőkre”, mert nélkülük nem indulhatott volna útjára az a folyamat, amely sajnálatos módon elvezetett a nagyhatalmi vetélkedéshez, majd a világháborúkhoz is. Mivel a hatalmi (nemritkán csak vélt) érdekek továbbra sem hunytak el, a hatalmak bármely diktátort vagy szervezetet készek voltak támogatni, aki vagy amely momentán szolgálni látszott érdekeiket, ám a lehető leggyorsabban elejtették, ha egy másik erő tűnt fel, és sokszor csak utólag értették meg, hogy nagyon rossz vásárt csináltak.

Podobné produkty

ÚJ VILÁGOK VÁRNAK RÁD „Üres lakás, a családnak semmi nyoma, eléggé hátborzongató. De az egész olyan, mintha katonai támaszpontra lelnénk, amit senki se őriz....
9.27 €
Egy megaláztatás elől menekült — és egy sokkal nagyobb botrány kellős közepén találta magát.Lady Adelaide Thornton egyetlen estére is épp elég szégyent tűrt már el. Egy elbűvölő hozományvadász nyilvánosan elárulta, bőrig ázott, tönkrement cipellőben menekült...
2.25 €
Mindennek ára van... Tom Severin vasútmágnás elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy azonnal kielégítse minden vágyát. Bármi vagy bárki az övé, ha úgy kívánja....
6.73 €
Természetfeletti keresztény életre születtél! "Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a Mennyben, úgy a Földön is." MÁTÉ 6:10 Az emberiségnek kétségbeejtő szüksége van arra, amit minden újjászületett hívő ember magában hordoz - Jézus természetfeletti...
10.54 €
Amerigo, a huszadik század besorolhatatlan és zabolázhatatlan kalandora gyalog érkezett Németországból Itáliába. Magyarként lett az olasz képzőművészeti nagydíj nyertese, az albán kormány megbízott szobrásza, az amerikai galériások kedvence. Az ő domborműve...
12.9 €
A Süni csoport ovisai az Őszirózsa Villába látogatnak, ahol idős nénik és bácsik laknak. Nem hangzik túl izgalmasan, ugye? De ahogy a gyerekek megérkeznek a villába, rádöbbenek, hogy az idősek korántsem olyan unalmasak, mint gondolták - Lujza nagypapájának...
12.65 €
Mindennek ára van... Tom Severin vasútmágnás elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy azonnal kielégítse minden vágyát. Bármi vagy bárki az övé, ha úgy kívánja. Tökéletes feleséget találni egyszerűnek tűnik, és attól a pillanattól fogva, hogy Tom megpillantja Lady...
11.26 €
Ropi a moziban? Kötelező! Szereted a filmeket, de nem tudod, hogyan készülnek? Ne aggódj, nem vagy egyedül!. A szerző-illusztrátor Jeff Kinney sem tudta, de amikor sikersorozatát, az Egy ropi naplóját elkezdték élőszereplős filmmé formálni, megtanulta, hogyan...
9.28 €
14 novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott legelőször." Terry Gilliam
12.06 €