A Brunelleschi kupolája és a Párisz ítélete szerzőjétől „Ülni Niccoli hófehér abrosszal leterített étkezőasztalánál, enni a porcelántányérokból, inni a kristálypoharakból és hallgatni, amint a mester Brunelleschiről mesél, vagy a többi vacsoravendéggel vitatkozik arról, hogy Platón volt-e a nagyobb filozófus vagy Arisztotelész, aztán gyönyörűséggel lapozgatni vendéglátójuk társaságában a könyvtár kincseit – az ifjú Vespasiano kétségkívül felismerte, hogy alig egy-két év leforgása alatt valóban istenáldotta, ragyogó elmék társaságába sikerült keverednie. Ez volt – sóhajtott fel jóval később – az aranykor.” Ha a firenzei reneszánszra gondolunk, szépséges freskók és szobrok, lenyűgöző épületek, bámulatos ötvösművészeti remekek jutnak eszünkbe. Pedig legalább ennyire gazdag és értékes volt a kéziratokkal foglalatoskodók világa: a kéziratvadászoké, írnokoké, másolóké, tudósoké és könyvkereskedőké. Jórészt nekik köszönhető, hogy az ókori és középkori irodalom nagy alkotásai –Platón, Livius, Cicero vagy Boccaccio művei – fennmaradtak. A 15. századi Firenzében a Könyvkereskedők utcájának jól ismert alakja volt a művelt és szakmáját szenvedéllyel űző könyvkereskedő, Vespasiano da Bisticci. Tehetős és magas rangú megbízói – a Mediciek, a Sforzák, Federico da Montefeltro vagy II. Pál pápa – megrendelésére már-már műalkotásszámba menő kéziratos könyveket készíttetett, melyeken korának legkiválóbb másolói és illuminátorai dolgoztak. Vespasianót páratlan mesterségbeli tudása, tájékozottsága és kiterjedt kapcsolatai miatt kortársai csak így emlegették: „a világ könyvkereskedőinek királya”. Csakhogy 1480 táján megjelent egy új találmány: a nyomdagép, a nyomtatott könyv, s ettől kezdve Európa egyik leghíresebb könyvkereskedőjének komoly kihívásokkal kellett szembenéznie.