A férjem - Rumena Buzsarovszka

6.45 €

Rumena Buzsarovszka (1981) Szkopjéban született. Eddig négy prózakötete jelent meg, emellett J. M. Coetzee, Lewis Carroll, Truman Capote és Charles Bukowski műveit fordította macedónra, továbbá elismert egyetemi oktató. 2016-ban bekerült a Literary Europe Live projekt New Voices of Europe programjába. Műveit többek közt angol, német, francia, olasz és lengyel nyelvre is lefordították. A férjem 2017-ben elnyerte a fiatal prózaíróknak járó, rangos Edo Budiša-díjat, és szerepel a Calver Journal „100 legjobb kelet-európai regény” listáján. Alice Munro és Raymond Carver világait megidéző ragyogó novelláiban különböző nők – feleségek, szeretők, anyák, özvegyek – mesélik el saját történeteiket a hétköznapjaikról, férjekről, gyerekekről, szülőkről, kollégákról és barátokról, hol tragikusan, hol pedig fanyar humorral. A mesélés felszabadító ereje révén pedig ezek a nők többet mutatnak önmagukról, a környezetükről, félelmeikről, titkaikról. Buzsarovszka a legintimebb térben mutatja be a balkáni régió változóban lévő posztkommunista, patriarchális valóságát. Ugyanakkor a szereplők dilemmái és fájdalmai nagyon ismerősek lehetnek a magyar olvasók számára is.

Podobné produkty

Ki beszél? szókártyás mesefüzetünkben arról olvashattok mesét, hogy Marci hogyan tanult meg beszélni. A füzetbe befűztünk 6 db képes szókártyát, amiket kivághattok és máris kezdhetitek a szókártyákkal való játékot, a megfelelő szavak megkeresését a mesében....
4.16 €
Móna és Marci a nagyinál töltik a nyarat. Nagyi szinte mindent megtermel maguknak a kertben, így Móna az önellátásról tanul tőle. Marci papával horgászni jár és a visszadobott haltól 3 kívánsága teljesítését kéri. Te mit kívánnál a haltól? Hogyan tudjuk vásárlási...
9.83 €
Hatalmas szerelem, boldog házasság, két csodálatos gyermek, meghitt otthon a francia Pireneusokban. Szürke hétköznapok, sokat dolgozó, elfoglalt apa és magába forduló, önmagát a családnak szentelő anya. A férj új szerelemre talál, a nő önmagára. Amikor a házasság...
12.87 €
Hatalmas szerelem, boldog házasság, két csodálatos gyermek, meghitt otthon a francia Pireneusokban. Szürke hétköznapok, sokat dolgozó, elfoglalt apa és magába forduló, önmagát...
8.43 €
A Jó pasi sorozat második részében folytatódik Andrews és Nora mozgalmas élete, immár együtt. Andrews családja próbálja megkeseríteni a mindennapjaikat, nem riadva vissza semmitől. Nem számolnak azonban Nora elszántságával és Andrews új barátjával, az orosz...
7.58 €
A harmincas éveiben járó Lauren a szinglik kiszámítható, élvezetes életét éli. Csodás barátai vannak, imádja a munkáját, és van egy gyönyörű lakása Délkelet-Londonban - ahol egy este, a bulizásból hazatérve, egy idegen férfit talál. Michaelnek hívják, vonzó,...
10.7 €
Lucy mindent megtesz, hogy jó viszonyt alakítson ki férje édesanyjával, de Diana mindig hűvösen viselkedik vele. Akárhogy igyekszik, az anyósának soha semmi nem elég jó. Persze, hiszen...
8.45 €
Lucy mindent megtesz, hogy jó viszonyt alakítson ki férje édesanyjával, de Diana mindig hűvösen viselkedik vele. Akárhogy igyekszik, az anyósának soha semmi nem elég jó. Persze, hiszen a kedves mamáról példát lehet venni: a közösség oszlopos tagja, aki az Ausztráliába...
14.84 €
A harmincas éveiben járó Lauren a szinglik kiszámítható, élvezetes életét éli. Csodás barátai vannak, imádja a munkáját, és van egy gyönyörű lakása Délkelet-Londonban - ahol egy este, a bulizásból hazatérve, egy idegen férfit talál. Michaelnek hívják, vonzó,...
15.49 €