A férfiasság álarcai - Lewis Howes

11.18 €

Mi áll közted és a férfi közt, akivé válhatsz? A férfiasság álarcai. LEWIS HOWES sportolóként nőtt fel. Középiskolában szinte minden sportágat kipróbált, majd profi focista vált belőle. Howes a sportok után az üzletben is kamatoztatta versengő természetét, a The School of Greatness (A kiválóság iskolája) című podcastet nemzetközi szintre emelte, és így a legvadabb álmaiban látott sikereket érte el. Azonban az egész személyiségét a „férfiasságról” alkotott félrevezető meggyőződésekre alapozta: veszélyes, hamis elképzelésekre, amelyeket a csapattársaitól és az edzőitől tanult az öltözőben, és sztereotípiákra, amelyeket a médiában látott. Mint annyi férfi, Howes is dühvel telve nőtt fel, frusztráltan, folyton kergetve valamit, ami sosem volt elég végül. Harmincévesen, kívülről ragyogva, de belül beteljesületlenül, Howes elindult egy személyes utazáson, hogy végre békére leljen, és felfedje az álarcokat, amelyeket annyi férfi visel. A férfiasság álarcai című könyvben Howes megmutatja a kilenc álarcot, amelyekkel a férfiak védik önmagukat – és a mögöttük rejlő igazságot is. Megtanítja a férfiaknak, hogyan törhetnek át a falakon, amelyek megakadályozzák, hogy kimutassák valós érzelmeiket, és feltárja, a nők hogyan érthetik meg jobban a férfiakat az életükben. Nem könnyű, de ha szeretni akarsz, szeretetet akarsz kapni, és kiváló életet akarsz élni, el kell indulnod az önfelfedezés útján, amelyre minden modern férfinak rá kell lépnie. Ezt a könyvet minden férfinak el kell olvasnia – és minden nőnek, aki szeret egy férfit. A férfiasság kilenc álarcának részeként Howes felfedi az Anyagias Álarc végtelen ürességét, a férfit, aki mindenekelőtt a gazdagságot kergeti. A rejtőzködő sebezhetőséget, amely a Mókamester és a Sztoikus Álarc mögött lel nyugalomra olyan férfiak esetében, akik sosem mutatnak ki valós érzelmeket. A Legyőzhetetlen és az Agresszív álarc pusztítását, amit azok a férfiak viselnek, akik hihetetlen kockázatokat hajlandók vállalni, és sosem hátrálnak, ha harcolni kell. Továbbá kifejti a Sportoló, a Szexuális, a Mindentudó és az Alfahím Álarcok által tapasztalt veszélyeket és lehetőségeket is.

Podobné produkty

„A szív harcosa – új és öntudatos férfiasság.” Bjorn Thorsten Leimbach könyvének célja, hogy felrázza a férfiakat: fel kell fedezniük a férfiasságukat. Szeretné megerősíteni önbizalmukat és érzelmi autonómiájukat. Mert harmonikus és boldog párkapcsolatra csak...
9.29 €
A FÉRFI szívéhez a GYOMRÁN KERESZTÜL vezet az út. Így volt ez régen, és így van ez ma is. De mi is az, ami felvidítja a férfit, ha evésről van szó? A BOLHAMÉRETŰ ADAGOK és a visszafogott fűszerezés? NA NE! Kerüljön végre a tányérra EMBERES ADAG, legyen íze...
10.71 €
Sok férfi szeretne nagy házat, menő autót, és minden lehetséges módszert bevet, hogy a szex se hiányozzon a párkapcsolatából. Közben elszaladnak a húszas, a harmincas és a negyvenes éveik is. Tudják, hogy hiányzik valami, de nincsenek tisztában a valódi vágyaikkal....
14.08 €
Boldizsár Ildikó első két felnőtteknek szóló meseválogatása 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Mesék nőkről férfiaknak és Mesék férfiakról nőknek címmel, melyeket egy egész sorozat követett, 2010-től pedig megjelentek a szerző által fejlesztett Metamorphoses...
15.77 €
Boldizsár Ildikó első két felnőtteknek szóló meseválogatása 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Mesék nőkről férfiaknak és Mesék férfiakról nőknek címmel, melyeket egy egész sorozat követett, 2010-től pedig megjelentek a szerző által fejlesztett Metamorphoses...
22.53 €
A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiaknak egyaránt fontos üzeneteket. Felismerni és megszeretni a másikat, aki egyszerre ugyanolyan, mint mi, mégis annyira más;...
11.5 €
A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiaknak egyaránt fontos üzeneteket. E könyv azokból a szerelmi és házassági történetekből nyújt válogatást, megrendítő, ám mégis...
11.5 €
Gary Chapman bestsellere, az Egymásra hangolva ezúttal kifejezetten férfiaknak szánt kiadásban jelenik meg. A szíve mélyén minden férfi vágyik arra, hogy boldoggá tegye a feleségét, de sokan nem tudják, mit tehetnének ezért. Chapman egyszerű, gyakorlatias és...
8.99 €
"Ronda dolog az általánosítás, és nem is szabad általánosítani. Ez a könyv nem általánosít, mégis mindenki magára, párjára ismerhet egy kicsit. E könyvvel nem az a célom, hogy bárkit is szakításra bírjak, vagy arra, hogy feladja párja "megnevelését", legyen...
11.35 €