Nyolc perc. A fény ennyi idő alatt jut el a Földre. Ennyi idő is elég ahhoz, hogy minden megváltozzon. Fényképész barangol egy elhagyatottnak tűnő, folyókkal, patakokkal szabdalt vidéken. Útja során romos kastélyba ütközik. A bent talált emlékekből egy talán soha nem volt, de csábító történet töredékei rajzolódnak ki. Szerelmek, titkok, véletlenek, egy megoldhatatlan apa-fiú konfliktus egyszerre érzéki és tárgyilagos története. Varga Zoltán Tamás lírai monológjában fontos szerepet kapnak a vizek, a fák, a „kinti" világ. A fényrajzoló a minket körülölelő természet sűrű, állhatatos képeivel rejtett vágyainkat, esendőségünket mutatja fel. És amikor a fény örökös játékáról, változékonyságáról beszél, akkor is mintha az érintéseink törékenységéről, egymás közti viszonyaink sebezhetőségéről, mulandóságáról vallana.