A fekete fák gyermekei - Wolf Gabriel

4.22 €

A fekete fák gyermekei („Mit üzen a sír?” III/2.)Mi a tudathasadás első tünete? Hogyan fogsz rájönni, ha esetleg nálad is ez van kialakulóban? Sehogy sem jössz rá! Ugyanis ez maga az első tünet!Mi a második tünet? Az, hogy kórházban fekszel, ráadásul zárt osztályon, és fogalmad sincs, hogy hogyan kerültél oda.A „járvány” állítólag 2017-ben kezdődött. Egy író víkendházának kertjében megfeketedett egy fa. Ő csak fabetegségre gyanakodott. Kivágta és feldarabolta. Az egyik rönk viszont meglepő módon beszélni kezdett hozzá. Később bábut faragott belőle, az pedig az ölében ülve segített neki munkájában, azaz a regényírásban. Egyre többet segített. Végül az író már semmit sem dolgozott, utolsó regényét teljes egészében a bábu írta helyette. Habár a koromfekete, izzó repedésekkel borított csöppség készséges és fáradhatatlan segítőtársnak bizonyult, sajnos időközben titokban embereket kezdett gyilkolni. Eltűnt az író felesége és több szomszédja is. Végül magának az írónak is nyoma veszett.Amikor kiadták ezt a – mint utólag kiderült – bábu által írt regényt, fura, baljós események sorozata rázta meg a világot. Tömegével kezdtek megfeketedni a fák az emberek kertjeiben. Azokéban, akik a regényt elolvasták. Mivel az író népszerű volt, így emberek ezrei olvasták el... és kezdtek faragni... faragni és gyilkolni. Állítólag a sötétség mondta nekik, hogy ölniük kell.2018-ra kitört egy járvány a Földön, amit nem vírus terjeszt, hanem az írott szó. Nem lázat okoz, hanem súlyos paranoid skizofréniát. Aki az írást elolvassa, az is egy lesz közülük... közülük, akik faragásba kezdenek. Rönkből faragott gyermekük először csak olvasni segít nekik, később már írni is. Így terjed a járvány. Mindenki ugyanazt írja... A fekete fák gyermekeinek történetét, azt, hogy:Mit üzen a sír, ha sír az éj?

Podobné produkty

Japán a közeljövőben szinte élhetetlenné válik, és teljesen elszigetelődik a külvilágtól. A százéves Josiró egyike az "öreg aggastyánoknak", akik - ellentétben az "ifjú aggastyánokkal" - még emlékeznek, milyen volt a friss levegő illata, a kék tenger látványa,...
14.08 €
Történet egy apáról és lányáról, akiket elszakít egymástól a kegyetlen világ. Az amerikai álom. Hírnév és csillogás. William Coleman-nek mindez megadatott. Ő a cirkáló súly regnáló világbajnoka. Veretlen és verhetetlen. De most akadt valaki, aki a padlóra küldte,...
9.84 €
Dr. Máté Gábor és dr. Gordon Neufeld pszichiáter egyesült erővel elemzik korunk egyik legégetőbb problémáját, miszerint a kortársak egyre inkább átveszik a szülők szerepét gyermekeink életében. A gyerekek társaiktól tanulják meg, mi a jó és mi a rossz, milyenek...
16.9 €
"Hogyan tarthatjuk házasságunkat életben a gyermek(ek) érkezése után is?" Ezt a kérdést minden pár felteszi magának legkésőbb akkor, amikor felismerik, a gyermekvállalás drámai változásokat hozott közös életükbe. A világszerte elismert párkapcsolati szakértő,...
7.04 €
Az auschwitz-birkenaui táborkomplexum egy különleges részlegéről szól ez a visszaemlékezés, a cseh családi táborról, azon belül is a gyermekek barakkjáról. Ebbe a táborba a terezíni gettóból érkeztek foglyok, akik a többi rabhoz képest látszólag kiváltságosnak...
12.65 €
A No¨ve´nyek - gyermekatlasz a gyerekek iskolai e´s otthoni tanula´sa´t hiva- tott szolga´lni: e´rtheto?, ko¨nnyed nyelvezeten mutatja be Fo¨ldu¨nk no¨ve´nyzete´t, felhi´vva a figyelmet olyan aktua´lis proble´ma´kra, folyamatokra is, mint az erdo?- irta´s,...
9.35 €
Vajon jó szülő vagyok? Megfelelő nevelési módszert alkalmazok? Mitől boldogok a gyerekek? Jól nevelt a gyermekem? Hogyan mutassam ki a szeretetemet? Tengernyi kérdés, amelyekre a szülők választ várnak. A Tudatos Szülők Lapja című magazinból válogatott írások...
10.77 €
Id. Pieter Brueghel 1560-ban készült híres festményén együtt láthatók a reneszánsz kor gyermekeinek játékai. Egyetlen képen több, mint ötven játék. Ennek...
1.38 €