Karácsony ?György nevét évszázadokon át senki sem írta le, senki sem mondta ki. Karácsony Györgynek még a nevét is elfelejtették. Hogyne felejtették volna el, amikor ez az óriástermetű, rettentő erejű parasztember a falvak szegény népéből meg a debreceni nincstelen legényekből gyüjtött komoly haderőt, hogy harcoljon a török hódító ellen és visszaszerezze a hazát, amelynek földjét az urak elvesztették. Az ezerötszázas években, amikor a félholdas hadijelvény egymás után került fel a várak ormára a magyarok zászlói helyett, amikor egymást marta katolikus és protestáns, egymással nézett farkasszemet a Bécsből küldött generális és az erdélyi fejedelem – ez a nagyszerű paraszt azt hirdette, hogy elsősorban minden erővel az idegen hódító ellenében kell harcolni. Utána pedig kerüljön sor arra, hogy a mindenkitől sanyargatott parasztság földet, emberi életet szerezzen magának. Szava elhangzott Debrecentől a tiszaháti falvakig és még annál is messzebb, és megint csak a parasztok voltak, akik megértették s jöttek, gyülekeztek zászlói alá. Amikor pedig kisebb csetepatékban sikerült is megvernie néhány gyengébb török alakulatot, megrettent mindenki, aki csak úr volt a magyar földön és a magyar népen. Akik gyűlölték egymást, egyszerre mind összefogtak a félelmetes fekete ember és paraszti hadai ellen. Hiszen mi lenne, ha a dolgozó szegény emberek tömege foglalná vissza, magának venné vissza az országot? A Karácsony György elleni harcban egymás szövetségese volt a katolikus püspök és a protestáns polgár, a császári zsoldosok generálisa és a főnemesi országbíró s mindezeknek akkor ugyanaz volt az érdekük, ami a szolnoki basának.