A fekete ember históriája - Géza Hegedűs

2.79 €

Karácsony ?György nevét évszázadokon át senki sem írta le, senki sem mondta ki. Karácsony Györgynek még a nevét is elfelejtették. Hogyne felejtették volna el, amikor ez az óriástermetű, rettentő erejű parasztember a falvak szegény népéből meg a debreceni nincstelen legényekből gyüjtött komoly haderőt, hogy harcoljon a török hódító ellen és visszaszerezze a hazát, amelynek földjét az urak elvesztették. Az ezerötszázas években, amikor a félholdas hadijelvény egymás után került fel a várak ormára a magyarok zászlói helyett, amikor egymást marta katolikus és protestáns, egymással nézett farkasszemet a Bécsből küldött generális és az erdélyi fejedelem – ez a nagyszerű paraszt azt hirdette, hogy elsősorban minden erővel az idegen hódító ellenében kell harcolni. Utána pedig kerüljön sor arra, hogy a mindenkitől sanyargatott parasztság földet, emberi életet szerezzen magának. Szava elhangzott Debrecentől a tiszaháti falvakig és még annál is messzebb, és megint csak a parasztok voltak, akik megértették s jöttek, gyülekeztek zászlói alá. Amikor pedig kisebb csetepatékban sikerült is megvernie néhány gyengébb török alakulatot, megrettent mindenki, aki csak úr volt a magyar földön és a magyar népen. Akik gyűlölték egymást, egyszerre mind összefogtak a félelmetes fekete ember és paraszti hadai ellen. Hiszen mi lenne, ha a dolgozó szegény emberek tömege foglalná vissza, magának venné vissza az országot? A Karácsony György elleni harcban egymás szövetségese volt a katolikus püspök és a protestáns polgár, a császári zsoldosok generálisa és a főnemesi országbíró s mindezeknek akkor ugyanaz volt az érdekük, ami a szolnoki basának.

Podobné produkty

Hegel's Lectures on the Philosophy of World History brings together the works of Georg W. F. Hegel (1770–1831), one of the greatest philosophers of history, who, prior to his death, did not execute a treatise setting forth his philosophy of world history. All...
146.99 €
Krásna obrazová kniha s bohatým fotografickým materiálom, historickými vedutami a reprodukciami. Prináša pohľady na mestské pamiatkové rezervácie a niektoré ďalšie historické mestá na Slovensku. Texty v slovenčine, angličtine a nemčine.
28.99 €
Publikace přináší devatenáct studií, v nichž autor analyzoval problémy moderní české a částečně též světové historiografie v širokém časovém záběru od počátku 19. až na práh 21. století. V netradičním osvětlení i kontextech se tak objevují významné osobnosti...
11 €
Súčasné druhé najväčšie mesto Slovenskej republiky a sídlo jej ústavného súdu, východoslovenská metropola Košice, patrilo vždy k popredným mestám Uhorska. Vďaka svojmu zástoju v uhorských dejinách sa Košice prirodzene dostali do stredobodu maďarského národného...
26.99 €
Publikácia je venovaná umeleckým metódam seba-historizácie, archivácie a utvárania alternatívnych inštitucionálnych rámcov v kontexte mocenských a ideologických štruktúr ovládajúcich sféru umenia v období komunistických režimov stredo-východnej Európy a následne...
16 €
Atlas obsahuje 112 máp, ktoré sú rozčlenené do 6 kapitol podľa základných etáp dejín evanjelickej cirkvi: 1. Od vystúpenia Martina Luthera po Žilinskú synodu (1517-1610) 2. Od Žilinskej synody po Satmársky mier (1610-1711) 3. Od Satmárskeho mieru po Tolerančný...
30.72 €
Dr. Erdélyi László ötven történelmi tárgyú írást gyűjtött össze jelen kötetében, mely zömében Szent István király évfordulójára íródott. Az írások között megtalálhatóak ősgestáink (Anonymus, Kézai, a pozsonyi és müncheni krónika stb. eredete) magyarázatai,...
11.29 €
Historické zahrady nejsou jen památkami ani pouhým místem odpočinku či meditace. Jsou také živou historií i nenahraditelnou inspirací pro budoucnost. V knize plné krásných fotografií najdete drobné, původem renesanční zahrady - Telč, Jindřichův Hradec, Kratochvíle....
32.9 €
A witty and urgent #ownvoices romance, perfect for fans of The Sun is Also a Star and To All the Boys I've Loved Before. Soledad 'Sol' Gutierrez is struggling to keep her life together after her mother's deportation. Juggling schoolwork, a part time job and...
10.5 €