A dzsungel könyve - Rudyard Kipling

2.79 €

A ?bozótban megreccsennek a bokrok, és Farkas apó ugrásra készen, szinte a levegőben torpan meg, mert az orra előtt, egy alacsony ágba kapaszkodva meztelen kisgyerek áll. Soha ilyen pici, gödrös húsú embervakarcs nem került még éjnek idején farkas barlangjába. Maugli, a csupasz emberkölyök, bárhogy került is oda, ott marad, életét megváltotta a Szabad Nép Csapatának gyűlésén Bagira, a Fekete Párduc, egy frissen ejtett fiatal bikával és Balú, az öreg medve, a Vadon Törvényének mestere pedig jó szavával. Mauglit Farkas anyó neveli fel saját négy kölykével együtt, s az emberkölyök éppúgy érti a fű zizzenését, a baglyok huhogását, mint minden más élőlény a vadonban. Idővel oly merészen lódítja magát ágról ágra, hogy a szürke majmok sem különben. Elfoglalja helyét a Gyűlés Szikláján is, s ahogy nő, a falka testvérének tekinti s mindannyian a Dzsungel Urának. Akik Indiában jártak, és sokáig éltek a dzsungel közelében, mind azt állítják, hogy ez a táj semmi máshoz nem hasonlítható. Ott pirosabb a piros, zöldebb a zöld, a vizek és az ég csillogása kékebb és ezüstösebb, s aki egyszer ott élt, a vadállatokra is szeretettel gondol vissza. Rudyard Kipling is Indiában látta meg a napvilágot, ahol apja – angol szobrász és festő – azért telepedett meg, hogy felkutassa India művészetét, az őserdő mélyén rejtőző csodákat. Rudyard Kipling is apja nyomán járt, és bár beutazta a világot, és hírneves író, költő lett, soha semmi nem férkőzött olyan közel szívéhez, mint a dzsungel, és soha semmit nem írt meg olyan szépen, mint a Vadon Népének életét.

Podobné produkty

Ismerj meg te is egy csodálatos, klasszikus történetet igényes, könnyen kezelhető e-könyv kiadásban. A kiadványhoz mellékelt olvasónapló a szerző életrajzán kívül tartalmazza a könyv legfontosabb adatait, a szereplők és a tartalom bemutatását, valamint további...
1.41 €
A dzsungel könyve új fordítása több szempontból is izgalmas vállalkozás. Egyrészt az első megjelenés óta eltelt több mint száz esztendő Kipling-kutatásait figyelembe véve sorakoznak benne a jól ismert novellák, másrészt szakértőnk segítségével igyekeztünk az...
6.45 €
"Farkas apó a vadászösvényen szaglászott, zsákmányt keresett. Nesztelenül lépkedett. Hirtelen az az érzése támadt, hogy a bozótban meglapul valami. Közelebb hajolt, bekémlelt. Ragyogó szemű, rózsaszín állatkát pillantott meg. Nagyon is jól tudta mi az: egy...
16.1 €
A farkasok fölnevelte Maugli történetével Kipling azt tanítja, hogy az élet állandó küzdelem, amelyben a gyengébb áldozatul esik az erősebbnek; a dzsungel kegyetlen törvényéből azonban nem hiányzik a méltányosság és szolidaritás sem. Akela, a farkasok bátor...
0.96 €
Rudyard Kipling (1865-1936) nem A dzsungel könyve miatt kapta meg 1907-ben - az első angol nyelvű íróként - az irodalmi Nobel-díjat, de bő 150 évvel a szerző születése után nyugodtan kijelenthető, hogy - a Ha... című vers mellett - ez a novellagyűjtemény Kipling...
4.84 €
Slavný příběh lidského mláděte Mauglího začíná, když jako malé batole unikne ze spárů lidožravého tygra Šér Chána. Je zachráněn rodinou vlků a později je přijat i za člena vlčí smečky. Jak Mauglí dospívá, jeho zvířecí přátelé, mezi něž patří především odvážný...
10.38 €
Vydajte sa po stopách Mauglího, ľudského chlapca žijúceho medzi zvieratami v džungli, a zažite s ním nebezpečné a vzrušujúce dobrodružstvá. Knihu džunglí oživila svojimi čarovnými ilustráciami Manuela Adreani.
14.45 €
„Na smrť odsúdené ľudské mláďa, ktoré vychovali vlci. Obratné ako had a rýchle ako panter sa stane najväčším lovcom v džungli.” Krásny dobrodružný príbeh Maugliho - chlapca, ktorý vyrastie medzi zvieratami v divokej džungli, splynie s ňou a stane sa jej súčasťou....
2 €
Versikékkel kísért, könnyen lapozható leporelló, melynek minden oldalán más-más állattal ismerkedhetsz meg.
3.63 €