A dominógyilkosságok - Jonas Monström

12.04 €

„Tulajdonképp mit tud a húgáról? Három éve nem találkoztak, és Nathalie, hiába volt pszichiáter főorvos, mint nemrég kiderült, képes tökéletesen tévesen megítélni a hozzá legközelebb állókat is, akikkel nap nap után találkozik." Nathalie Svensson pszichiáter, bűnügyi profilalkotó élete legnehezebb napjain van túl, miután szembesülnie kellett egyik szerette árulásával. Sok ideje azonban nincs arra, hogy a történteken és az életében bekövetkezett változásokon töprengjen, mert a bűnügyi profilalkotó csoport tagjaként a Sundsvall nevű kisvárosba hívja a kötelesség, ahol egy brutális gyilkossági ügyben kell a helyi rendőrség segítségére sietniük. Nyomok alig akadnak, leszámítva a dominót, amit valószínűleg a gyilkos hagyott hátra. Az idő annál is inkább sürgeti őket, mert a tettes már elrabolta az újabb áldozatát, akire, ha nem oldják meg az esetet időben, ugyancsak kegyetlen halál vár. S bár Nathalie Svenssonnak még nem nyílt rá módja, hogy kiheverje az elmúlt időszak megrázkódtatását, mégis kénytelen részt venni a nyomozásban, miután rég nem látott húga is érintett lehet. Vajon bízhat benne azután, hogy épp a hozzá legközelebb álló ember kapcsán mondott csődöt pszichológiai tudása? Jonas Moström Nathalie Svensson-sorozatának második kötete magával ragadóan izgalmas, fordulatos történet, hamisítatlan skandináv krimi.

Podobné produkty

YACHT SINKS! JEWELLERY LOST! MASSIVE REWARD OFFERED!Ever since the shipwreck, California's golden coast has been filled with treasure hunters. Each one is after the same thing: the lost diamond necklace. But none are more determined than Cassie Stein. Her dad's...
12.49 €
Knihu tvoří jedenáct esejů, ve kterých jde především o naše kolektivní psychické zkušenosti. Základní otázka, spojující většinu esejů v této knize, zní: Co si vlastně myslíme a jak prožívámé sebe a svět?
7.8 €
Now with new illustrations.Marseille, France, 1815. It is Edmond DantΦs'' wedding day. But his enemies have other plans, and Edmond is arrested and sent to the terrible island prison of ChÎteau d''If. For fourteen long years he waits for the right moment to...
15.99 €
"Tulajdonképp mit tud a húgáról? Három éve nem találkoztak, és Nathalie, hiába volt pszichiáter főorvos, mint nemrég kiderült, képes tökéletesen tévesen megítélni a hozzá legközelebb állókat is, akikkel nap nap után találkozik." Nathalie Svensson pszichiáter,...
16.05 €
Sedacia súprava Domino 3R+1+1 Mono 244
1089 €
The Monstrance was written in the year 1915 by Arthur Machen. This book is one of the most popular novels of Arthur Machen, and has been translated into several other languages around the world.This book is published by Booklassic which brings young readers...
0.88 €
Monstrous Tales is a collection of traditional folktales about bewitching and bloodthirsty creatures. Translated and transcribed in the late 19th and early 20th centuries, these tales celebrate the diversity of-and surprising resonances among-folklore traditions...
23.5 €
Vedci z Miskatonickej univerzity vyrážajú na jeseň 1930 na rozsiahlu geologickú expedíciu do ešte nepreskúmanej Antarktídy. Nečakaný objav fosílií, ktoré sa vymykajú všetkému známemu, ich zavedie do hlbín tajomného kontinentu, kde narazia na monštruózne, ohromné...
14.99 €
Farkasvérű Maikát szörnyetegnek csúfolják… és nem is állnak messze a valóságtól. A világot felforgatta a szörnyű háború, amit az emberek gyűlölt ellenségeik, az arkánok ellen vívtak. Maika nem csak a fél karját, de szabadságát is elvesztette a harcokban, rabszolgaként...
20.95 €