A Debütáns - Szergej Lebegyev

7.04 €

Volt valamikor a Szovjetunióban egy szupertitkos város, melynek kutatóintézetében fantasztikus vegyészek dolgoztak. Állatok sokaságát s gyakran embereket („próbababákat") is feláldozva fejlesztették ki azokat a mérgeket, amelyekről most, évtizedekkel később gyakran hallunk a hírekben. Kalityin professzor is ebben a városban dolgozott egészen a Szovjetunió felbomlásáig - majd emigrált, és magával vitt egy kis flakonnal nagy alkotásából, a Debütáns nevű méregből, amely már-már tökéletes, mert nem hagy semmilyen nyomot az áldozat szervezetében. Új külsőt, új identitást kapott, de tudja, hogy így is veszélyben forog az élete. Az orosz titkosszolgálat nem felejt, és akár hosszú évek múltán is bosszút állhat az árulón. S most érzi, majd már tudja is, hogy jönnek érte - s valószínűleg az általa kifejlesztett méreggel akarják majd megölni. Szergej Lebegyev regénye - amely thrilleres fikcióba oltva nemcsak a fő orosz méreglaboratórium történetét meséli el, hanem a benne dolgozó emberek gondolatait, indítékait (ha úgy tetszik, a lelküket) is igyekszik átvilágítani - hátborzongató véletlen egybeeséssel épp akkor jelenik meg a világ számos országában, amikor a Putyin-rendszer számára legveszélyesebb orosz ellenzéki politikust próbálták méreggel meggyilkolni.

Podobné produkty

Sergej Lebeděv se ve svém thrilleru Debutant nechal inspirovat skutečnými aférami spojenými s vraždami ruských emigrantů. Čtenáři odhaluje dlouhou historii vývoje bojových jedů v Sovětském svazu a upozorňuje na používání těchto zbraní pro likvidaci nepohodlných...
14.8 €
Volt valamikor a Szovjetunióban egy szupertitkos város, melynek kutatóintézetében fantasztikus vegyészek dolgoztak. Állatok sokaságát s gyakran embereket ("próbababákat") is feláldozva fejlesztették ki azokat a mérgeket, amelyekről most, évtizedekkel később...
12.25 €
Lebegyev hőse a kilencvenes évek Oroszországban meggazdagodhatna, mint sokan mások - de őt nem az biznisz érdekli, hanem családjának múltja. Fáradságos kutatómunkával kideríti, mit hallgatott el a naplójában a nagynénje saját regényes életéből - s miközben...
7.32 €
Pátek, 4. října 1929. Slavnostní otevření Barrandovských teras je společenskou událostí sezóny. K tanci a poslechu hraje orchestr R. A. Dvorského, bratři Havlové, Václav Mária a Miloš, vítají přátele a prominentní hosty. Bouřlivá dvacátá léta vrcholí a zlatá...
16.44 €
Debutantka sezony Esther Barringtonová-Hallová zažila příšerné dětství s matkou bez prostředků, a hledá proto zodpovědného a stálého manžela. Aristokrat Oliver Moreland je vyhlášený prostopášník a Ester ví, že by nebylo správné vzdát se kvůli takovému muži...
4.84 €
Delia Langley has been a prisoner all her life - a prisoner to high society and its conventions. A prisoner to her wealthy father's overprotective measures. A prisoner to a fiance-to-be in an arrangement made by her father to have a royal heir. Now nineteen,...
10.99 €
Apprenez a maîtriser votre premiere transaction boursiere aujourd'hui! Dans ce livre, nous allons nous concentrer sur l'essentiel du day trading. Cela signifie que nous allons discuter de ce que vous devez faire pour vous préparer a votre toute premiere transaction....
6.14 €
Pětadvacetiletý ruský Žid Vladimír Girškin přežívá jako řadový úředník v newyorské neziskové organizaci, která napomáhá asimilaci přistěhovalců. Za přítelkyni má přetloustlou lítostivou Američanku a podle matky si rozhodně nebuduje kariéru, která by odpovídala...
15.35 €
Cette grammaire d'apprentissage s'adresse des adolescents et des adultes en début d'apprentissage. - Pédagogique, elle offre sur la page de gauche un cours de grammaire, sur la page de droite des exercices d'application et des activités de communication. -...
8.6 €