A Csetnekiek - Monika Tihányiová

20.28 €

"E kötet a jeles Gömör megyei nemesi család sorsát mutatja be, amely família nemesi előnevét székhelye, a mai Csetnek település után kapta. Gömör történetében e család jelentős földbirtokosként jelenik meg, amely a Szlovák Érchegység hegyei és a Szlovák Karsztvidék fennsíkjai által körülölelt Csetnek és Sajó folyók felső folyamvidékén kiterjedt földterületekkel rendelkezett. Gömörben elsősorban, mint megannyi templom építtetői és díszíttetői ismertek. A család képviselői ügyes gazdák voltak, hiszen hosszú időn át sikeresen kezelték a vas, réz, arany és ezüst lelőhelyekben gazdag birtokokat. A Magyar Királyság történetébe, mint az országban akkoriban még javarészt ismeretlen, innovatív, hámorokban történő vasérc feldolgozási technika előmozdítói s főképp a csetneki, ochtinai, gecelfalvi és más templomok magas művészi értékkel bíró falfestményeinek készíttetői vonultak be. A család hírnevét tovább növeli rendhagyó kialakítású templomuk (a mai csetneki ágostai hitvallású evangélikus templom), mely nemcsak több szakaszban készített, értékes falfestményeivel hívja fel magára a figyelmet, hanem építészeti különlegességével is. A család gyökerei egészen a 13. századig nyúlnak vissza és sorsuk a 17. század elejéig követhető nyomon. E monográfia a Csetnekiek történetének bemutatását tűzi ki céljául, miközben Magyarország történetének legjelesebb epizódjaival is megismerteti az olvasót. Mivel a család több tagja is a királyi udvarban ténykedett vagy jeles történelmi időkben jelentős funkcionáriusok szolgálatában állott, jelen munka az összmagyar történelem szempontjából is érdekes lehet az olvasóknak. E kötet egyaránt alkalmas a témát szakértői szemmel követők és a laikus olvasóközönség számára is. Mindazok számára tehát, akik a középkori és kora újkori Magyarország története iránt érdeklődnek, beleértve a bányászat és a szakrális építészet történetét is. A könyvben történelmünk kulturális és gazdasági aspektusainak megannyi érdekes témája megtalálható (a középkori és kora újkori nemesség mindennapi élete, annak házasságpolitikája és rokonaikkal való kapcsolataik, a király szolgálata és a királyi udvar élete, a nemesi birtokokon létesült középkori templomok építése és díszítése, a mezővárosok fejlődése, a reformáció terjedése, majd tartós jelenléte Felső-Gömör vidékein, az oszmán-törökkel folytatott csatározások, a vasérc bányászata és hámorok építése, valamint a vas külföldre szállítása)."

Podobné produkty

Minden emberi élet érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog pedig olyan alapvető jog, amelynek tartalma nagymértékben attól függ, hogy milyen értéktartalmat tulajdonítunk az emberi életnek. Azt is lehet mondani, hogy mindaz, amit az emberi életről és...
0.01 €
A közrendvédelmi tisztek képzésének egyik elengedhetetlen feltétele a korszerű ismereteken nyugvó tananyag megléte. Ennek elkészítésére vállalkozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának oktatói közössége. Arra törekedtünk, hogy a rendészettudomány...
5.81 €
Dear You, who is well aware that books take us to, just like Carpet in Aladdin, a whole new world: thank you for choosing this guide to accompany a child on the magical ride of reading, languages, sustainability and empathy. These 12 short poems are only thought...
7.01 €
A két idősíkon játszódó történet helyszíne közös csupán: Tihany. Gréta, a fiatal parfümőr és Dénes, a sármos sommelier sorsszerű találkozásával elindul valami, aminek hatására a múltból titkok és rejtélyek törnek a felszínre... Az 1050-es évek sötét középkorában...
16.9 €
A nagysikerű azonos című, 26 kötetes sorozat folytatása: újabb 20 kötet, újabb 20 kiemelkedő jelentőségű magyar festő életútja, művei.
3.2 €
"Egy pillanatig tétovázik, aztán a törülközőket ledobja az ajtó mellé a földre, és a vállával belöki a lengőajtót, aztán belép. Megtorpan. Mögötte fémes, rekedt, ütemes nyikorgás, aztán az ajtó lassan végre megáll. De valami nem oké. Nincs sötét. Pedig sötétnek...
14.93 €
„Egy pillanatig tétovázik, aztán a törülközőket ledobja az ajtó mellé a földre, és a vállával belöki a lengőajtót, aztán belép. Megtorpan. Mögötte fémes, rekedt, ütemes nyikorgás, aztán az ajtó lassan végre megáll. De valami nem oké. Nincs sötét. Pedig sötétnek...
10.98 €
"Egy pillanatig tétovázik, aztán a törülközőket ledobja az ajtó mellé a földre, és a vállával belöki a lengőajtót, aztán belép. Megtorpan. Mögötte fémes, rekedt, ütemes nyikorgás, aztán az ajtó lassan végre megáll. De valami nem oké. Nincs sötét. Pedig sötétnek...
16.9 €
KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS Te elárulnád a néped a szerelemért? Két birodalom. Két világ. Népeik ellenségek. A határ a Balaton… 1600-as évek, Tihanyvár. A három földrészen terjeszkedő Oszmán Birodalom sorra hódoltatja a népeket. A keresztény Európa déli és...
19.72 €