A csere - Gábor Nógrádi

5.63 €

A tizenhat éves Adam anyjával és húgával a tenger mellett egy menekülttáborban él. A fiú a kikötőben dolgozik, és mint minden kamasz – és mint minden szegény – jobb életről álmodozik. Amikor beúszik a tengerbe, hogy közelebbről lássa egyik vágyálmát, az elnöki jachtot, találkozik Daviddal, az Elnök fiával. Kiderül, hogy a megszólalásig hasonlítanak egymásra. Hogyan lehetséges ez? Szerepet cserélnek. David üldözött menekült lesz, Adam pedig az Elnök – széltől is óvott – fia. És a meg nem nevezett, távoli ország diktatúrájában elkezdődik egy izgalmas történet, amelynek előképét Mark Twain Koldus és királyfi című regényéből ismerhetjük.Nógrádi Gábor harmincadik ifjúsági könyve ugyanolyan lebilincselő és szívszorító, ugyanakkor szórakoztató olvasmány, mint eddigi regényei a Gyerekrablástól a PetePitéig.

Podobné produkty

Az írástanítás folyamatának hangsúlyos pontja a helyesírás biztos alapjainak lerakása. A főnevek, ezen belül is a tulajdonnevek helyesírása hatalmas részt foglal el az alsó tagozatos nyelvtan tananyagban. A Menekülés Szomjasbokorból című történet és a hozzá...
4.79 €
Samu szereti Papát. Szereti, ha háromszáz kilométerre van tőle, de megőrül, ha csak három méterre. Mert a Papát nem lehet kibírni. A Papa mindenbe beleszól. A Papa mindent jobban tud. A Papa...
6.19 €
Négy iskolás, egy töritanár meg egy vizsla. Mit keresnek ők valamennyien 1514-ben? És ráadásul Kinizsi Pál feliratú pólóban. (A vizslát kivéve.) A kis csapatnak feltétlenül beszélnie kell Dózsa Györggyel, mielőtt még visszaindulnak a jövőbe. Kezdetét veszi...
8.06 €
Négy iskolás, egy töritanár meg egy vizsla. Mit keresnek ők valamennyien 1514-ben? És ráadásul „Kinizsi Pál” feliratú pólóban. (A vizslát kivéve.) A kis csapatnak...
5.07 €
Luca a ház tetején ül és énekel. Az emberek döbbenten nézik lentről, és a kislány bátyja, a tizennégy éves Alex zokogva borul térdre. Egyedül ő tudja: ha a húga lezuhan a tetőről, arról csakis ő tehet. Hét nap - ennyi kellett ahhoz, hogy a fiú mindent tönkretegyen...
5.91 €
Mi történne, ha az állatok beszélni tudnának? Alighanem jól megmondanák a véleményüket rólunk, emberekről. Ebben a könyvben negyvenöt állat beszél, morog, kacag, kiabál, és bizony csak kevesen dicsérik az embert. Miért is tennék? Ugyan miért rajongana egy béka...
8.45 €
A polip tényleg hasonlít az emberre? Előfordult már, hogy mégiscsak a gólya hozta a gyereket? Az éhes víziló ráfanyalodik a húsra? És miért hívják így a mosómedvét, ha nem is mos? Amire több évtizede vártak a lelkes olvasók, most végre megtörtént: Nógrádi Gábor...
6.84 €
A 4. b osztály néhány tagja kincskeresési lázban ég. Persze csak titokban, hiszen ha nem vigyáznak, még elszólják magukat, és akkor valaki előttük találja meg a kincset, helyettük lesz gazdag. Tomi, Feró, Dina, Gabi, Olgi és persze Mara biztosak benne, hogy...
9.86 €
Dávid gátlásos, tizenöt éves magyar fiú. Dorte derűs és természetes dán kamaszlány. A szüleikkel nyaralnak egy görög szigeten - és rögtön egymásba szeretnek....
4.76 €