A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői - Péter Kacziba

7.86 €

A kötet a regionális és nagyhatalmak geostratégiai érdekeit vizsgálja az évtizedek óta megoldatlan ciprusi konfliktus kontextusában. A könyv a konfliktus nemzetközi hátterének rövid ismertetése után áttekinti a geostratégia elméleti összefüggéseit, annak módszertani iránymutatásai alapján pedig sorra veszi Ciprus azon adottságait, amelyek a szigetre vonzották a külső szereplőket, illetve életre hívták és elmélyítették az ott kialakult komplex nemzetközi konfliktust. A tanulságok levonására az utolsó fejezet vállalkozik, amely szerint a konfliktus csak abban az esetben rendezhető megnyugtatóan, ha a békefolyamat a helyi szereplőkön kívül a nemzetközi tényezők érdekellentéteit is feloldja. KACZIBA PÉTER a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének egyetemi adjunktusa. 2017-ben a PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskolájának Politikatudományi Programjában politikatudományból doktorált. 2014-2015 között az MTA Regionális Kutatások Intézetének tudományos segédmunkatársa, 2015-2017 között a PTE BTK tanársegéde, majd 2018-tól egyetemi adjunktusa. Oktatási és kutatási területei: nemzetközi viszonyok és konfliktusok elméletei, digitális és nyilvános diplomácia, nemzetközi kapcsolatok a Kelet-Mediterráneumban.

Podobné produkty

Geostorky jsou vlastně příběhy skutečných či smyšlených lidí (ať už vědců, či obyčejných smrtelníků) z různých koutů naší planety, do jejichž života zasáhla vesměs negativně síla přírody.Jak sám autor v předmluvě uvádí, tato kniha vznikla na pozadí jeho snahy...
14.18 €
Učebnice vysvětluje základy geostatistiky, a to se zaměřením na prostorovou interpolaci. Probírají se též interpolační metody, které s geostatistikou a jejími aplikacemi bezprostředně souvisejí. V centru zájmu je případ, kdy jsou data zadána v ploše, v nepravidelné...
7 €
Sorsformáló idők várnak ránk. Vajon képesek vagyunk-e kevesebb félelemmel és színleléssel, ugyanakkor több bátorsággal és tetterővel szembenézni velük? Ez a könyv segíthet ebben. Azáltal, hogy tényszerű és tudományos, arra ösztönöz minket, hogy a maguk teljességében...
16.87 €
Ve volném pokračování Geostorek se tentokrát vydáme po stopách jedné zdánlivě nevinné věty: „No a co, tak bude trochu tepleji…“ Co všechno se ale pod tímhle povzdechem skrývá?Zabránily by povodním v České republice v roce 2024 větší protipovodňová opatření?...
14.18 €
Szabadnak születtünk, a világ mégis folyamatosan próbál helyettünk dönteni, megszabva, hol a helyünk, mire vagyunk képesek, mit érhetünk el az életben. Vajon fogantatásunk pillanatában eldől minden? Egy felsőbb erő dönt sorsunkról, hogy szegény vagy gazdag...
7.89 €
Tetszetős ?otthonaival és fákkal szegélyezett utcáival, az Ansley Park a legvonzóbb környék Atlantában. Ám az egyik ragyogó házban, egy tini elegáns szobájában kegyetlenül...
9.83 €
Ve volném pokračování Geostorek se tentokrát vydáme po stopách jedné zdánlivě nevinné věty: "No a co, tak bude trochu tepleji…" Co všechno se ale pod tímhle povzdechem skrývá? Zabránily by povodním v České republice v roce 2024 větší protipovodňová opatření?...
20.75 €
A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett,...
12.46 €
A Fordított idő-trilógia harmadik kötetében alaposabban megismerjük egy zárt közösség, a Nyugati szél szigetének titkait. Riolda családját, az őslakó szorgok és a betelepülők múltját, az elhallgatott titkokat, melyek tovább mérgezik a sziget mindennapjait....
6.45 €