A boszorkányság éve - Alexis Henderson

8.42 €

Négy boszorkány. Négy figyelmeztetés. Négy veszedelem. Bethel földjén, ahol a próféta szava a törvény, Immanuelle Moore puszta létezése is istenkáromlás, hiszen idegen földről jött apját máglyán égették el, anyja pedig boszorkányokkal kötött szövetséget, mielőtt meghalt. Immanuelle-t nagyanyja neveli puritán szellemben, így a lány mindent megtesz azért, hogy kövesse a Szent könyv parancsolatait, tisztelje az Atyát, alázatos és odaadó életet éljen, hasonlóan a település összes nőjéhez. Egy véletlen szerencsétlenség azonban a Bethelt övező, tiltott Sötét Erdőbe csábítja, ahol az első próféta által hajdanán üldözött és megölt négy hatalmas erejű boszorkány lakik. Szellemük még mindig ott kísért, sőt, egy ajándékot is átnyújtanak Immanuelle-nek: halott édesanyja naplóját. Nyomozni kezd, hogy kiderítse, mi áll a családját és népét sújtó szörnyű átkok mögött, ám egyre komorabb titkokra bukkan az Atya és az egyház múltjában. Ha Immanuelle meg akarja változtatni saját-, és népe sorsát, a változásnak vele, a boszorkány lányával kell kezdődnie. . .

Podobné produkty

Négy boszorkány. Négy figyelmeztetés. Négy veszedelem. Bethel földjén, ahol a próféta szava a törvény, Immanuelle Moore puszta létezése is istenkáromlás, hiszen idegen földről jött apját máglyán égették el, anyja pedig boszorkányokkal kötött szövetséget, mielőtt...
12.87 €
Az orosz varázslás az isteneknek, szellemeknek és természeti erőknek az átlagemberek életébe történő beavatkozásán, valamint ezen erők irányításán alapszik. Bizonyossággal mondhatom, hogy az oroszok századok óta alkalmazzák a varázslást céljaik elérése érdekében....
16.06 €
Fedezd fel Budapest városi legendáit Mikó Csaba új, kamaszoknak szóló krimisorozatával!Lili irtózatosan unja a nyári szünetet, mivel apukája munkahelyén kell dekkolnia a budai Várban. Sokadjára olvassa újra a Pinkerton Nyomozóiroda történetét, mert ő is nyomozó...
7.01 €
A Hétlábú paripák és jó boszorkányok Csíkszentdomokos mesevilágából ad izgalmas válogatást. A történeteket Belatini Braun Olga gyűjtötte Erdélyben az 1940-es években, majd 2013-ban Dr. Benedek Katalin tette hozzáférhetővé az Estefia, Éjfélfia, Hajnalfia című...
14.08 €
Ez a könyv a modern boszorkányok számára íródott. Olyan nők számára, akik a női lét beavatási állomásait tudatosan szeretnék végigjárni és minden fontos állomást spirituális módon szeretnének megélni. A felnőtté válástól, a házasságkötésig, a gyermek születése...
6.77 €
A japán gyerekirodalom modern klasszikusának második kötete egy fiatal boszorkányról és okos macskájáról - nem csak a Studio Ghibli rajzfilm rajongóinak! Már egy éve, hogy Kiki új életet kezdett. A most már nem is olyan kicsi futárboszorkányból igazi híresség...
14.06 €
A körülötted lévő világ folyamatosan üzen neked, csak meg kell fejtened a jeleket. Erre szolgál a benned is ott szunnyadó belső bölcsesség, a boszorkányösztön, amely segít kommunikálni a természettel, meggyógyítani a lelkedet, és az intuíciódra hagyatkozva...
18.31 €
A valóság felülmúlja a fikciót... Helsinki gazdagok lakta elővárosában holtan találják egy híres író feleségét. A meggyilkolt nő elegáns fekete estélyiben, az arcára fagyott kísérteties mosollyal, magányosan ül az asztalfőn. Aztán a tengerből partra vetődik...
6.73 €
Az IGAZI BOSZORKÁNYOK hétköznapi ruhát hordanak, és szakasztott úgy néznek ki, mint a hétköznapi nők. Hétköznapi házakban élnek, és RENDES ÁLLÁSUK van. Ezért is olyan nehéz őket nyakon csípni. Egy IGAZI BOSZORKÁNY olyan utálkozó utálattal utálja a gyerekeket,...
5.61 €