A boldogság útja - Laura Dánielné Lengyel

5.61 €

Miklósy Dénes, az ifjú ügyvédtanonc és irodalmár óriási ambíciókkal és túlfűtött érzelmekkel érkezik a fővárosba, hogy folytassa jogi tanulmányait és bebocsátást nyerjen az irodalom és a színház nehezen megközelíthető fővárosi berkeibe. Már a pályaudvaron találkozik imádata elérhetetlennek vélt tárgyával, Berényi Piroskával, az Operettszínház ünnepelt primadonnájával, aki öt évvel ezelőtt szintén az ő szülőfalujából indult el világhódító útjára, mely a távolból nézve az elérhetetlen boldogság útjának tűnik a huszonkét esztendős fiatalember számára. Dénes azonban nem kevésbé forró "szenvedelemmel"xx kötődik bájos unokahúgához, Lenkéhez, akihez gyermekkori barátság fűzi, s akivel sok éve már kimondatlan szerelmi érzelmekkel kötődnek egymáshoz. Két esztendő alatt a tehetséges és jóképű fiatalember sokra viszi a fővárosban: színdarabot ír, melynek főszerepét Berényi Piroska vállalja el, bekerül az irodalmi közéletbe is, közben pedig szorgalmasan levelezik hőn szeretett unokahúgával is. Mindkét nőhöz hevesen vonzódik, s e vonzódása mindkettőjük részéről elfogadásra talál. De vajon melyikük az igazi: a rivaldafényben fürdő, pletykákkal körülvett, de makulátlan tisztességűnek bizonyuló Piroska, vagy az érzelmeit titkoló, hasonlóképpen erényes és nagyon szerelmes Lenke? Dánielné Lengyel Laura huszonhét könyv és három színmű szerzőjeként a XX. század első felének legtermékenyebb és legnépszerűbb írónői közé tartozott. A nő eredendő morális tisztaságának, kifinomodott ízlésének hirdetőjeként tisztelik és idézik őt napjainkban is. Romantikus regényeit - feltehetően éppen e morális tartás értékeléseként - fiatal és középkorú olvasói nemzedékeket átívelően "habzsolják". A boldogság útja a Női remekírók sorozat második köteteként jelent meg.

Podobné produkty

Naplónk segít, hogy megorizd egy évnyi boldogságmorzsáidat! Minden este, mielott álomra hajtanád a fejed, jegyezd le pár mondatban, hogy mi tett boldoggá aznap, és jelöld be azt a kis figurát, ami a legjobban tükrözte a napodat. Egy év elteltével elkészül a...
8.03 €
Dr. ?Daniel Amen, a New York Times első számú bestsellerszerzője feltárja az idegtudomány hét titkát, melyek segítségével mindössze 30 nap alatt több mint 30 százalékkal boldogabb lehetsz – kortól, neveltetéstől, genetikai adottságoktól vagy akár jelenlegi...
13.49 €
Dr. Daniel Amen, a New York Times első számú bestsellerszerzője feltárja az idegtudomány hét titkát, melyek segítségével mindössze 30 nap alatt több mint 30 százalékkal boldogabb lehetsz - kortól, neveltetéstől, genetikai adottságoktól vagy akár jelenlegi helyzetedtől...
19.32 €
Múltunk árnyai, negatív gondolataink, függőségeink és rossz szokásaink, ránk zúduló manipulatív üzenetek - ezek azok a sárkányok, amelyek mindannyiunkban ott lakoznak, tüzet okádnak az agyunkra, és amelyekkel meg kell küzdenünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan...
14.08 €
A kicsi unikornis már nagyon készül a születésnapjára. Az anyukával együtt sütnek-főznek feldíszítik a kertet, és sütik a finomságokat. De vajon milyen lesz a szülinapi torta? A kicsi unikornis elmondja, mire vágyik! Vajon olyan torta lesz a meglepetés? Kedves...
5.63 €
Életünk ?mekkora része az, amit igazán életnek nevezhetünk? Meg tudjuk-e jósolni a jövőt, s elkerülhetjük-e a tragédiát, mely látszólag elkerülhetetlen? Hogyan szabadulhatunk...
9.83 €
Egyre többször halljuk, hogy Dánia a világ legboldogabb országa. Mi lehet a dánok titka, ami a legboldogabb nemzetté teszi őket? Meik Wiking, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet igazgatója többéves munkája során arra jutott, hogy a válasz nem más, mint a...
19.15 €
Ennek a könyvnek nyolcmilliárd ember a szereplője, köztük két töritanár, három színésznő, három magyartanárnő, két pszichológus, egy sátoraljaújhelyi könyvtáros és maga az elbeszélő is, meg persze egy csomó aranyos kis háziállat. Egy regény, amelyben történetek...
15.49 €
Ennek a könyvnek nyolcmilliárd ember a szereplője, köztük két töritanár, három színésznő, három magyartanárnő, két pszichológus, egy sátoraljaújhelyi könyvtáros és maga az elbeszélő is, meg persze egy csomó aranyos kis háziállat. Egy regény, amelyben történetek...
11.26 €