A boldogság otthona - éldekorált - Emily Henryová,Ádám Szieberth

16.87 €

Harriet és Wyn ideális párt alkotnak, mióta az egyetemen megismerkedtek. Összeillenek, mint a só és a bors, a tea és a méz, a homár és a zsemle. Kivéve most, az utóbbi közel fél évben, de ennek okait mindmáig nem tisztázták. És a legjobb barátaiknak sem mondták el, hogy szakítottak. Ezért kötnek ki nyár végén a maine-i tengerparti ház legnagyobb hálószobájában, amikor az immár évtizedes hagyományt ápolva összejön a baráti társaság. Itt bújnak el a világ elől, és töltenek együtt egy vibrálóan intenzív, azúrkékben játszó hetet. Feledik napi gondjaikat, és a tekintélyes mennyiségű sajt, bor, tengeri herkentyű és miegymás mellett együtt szívják a sós tengeri levegőt azokkal, akik a leginkább megértik őket. Csakhogy az idén Harriet és Wyn hazudik, mint a vízfolyás, és közben a világért sem akarják észrevenni, hogy mennyire vágynak egymásra még mindig. Eljátsszák hát a szerepüket: Harriet az ambiciózus rezidens sebész, aki sosem veszekszik, Wyn pedig a laza, nyugis sármőr, aki remekül leplezi a felszín alatti repedéseket. A terv hibátlan, legalábbis, ha jó messziről és naptejtől maszatos napszemüvegben nézzük…

Podobné produkty

Két jóbarát, tíz nyári utazás, és egy utolsó esély a szerelemre Poppy és Alex. Két ember, akiben semmi közös nincs. Poppy vagány, belevaló csaj, Alex keki nadrágban jár. Poppy nyughatatlan világvándor, Alex jobban szeret otthon üldögélni egy könyvvel. Valamiért...
16.87 €
January reménytelenül romantikus lélek, aki úgy beszéli el a saját életét, mintha egy sikerfilm hősnője lenne. Gus komoly íróember, aki szerint a szerelem csak mese. January történeteiben mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Gus kinyírja az egész szereplőgárdát....
16.87 €
Belülről égtem. Gondolkodtam, mit tehetnék, hogy ezt a kínt tudatom mélyének sötétjébe toljam, és visszajuthassak közönyös, tompa állapotomba. Egyedül nem fog menni. Segítség kell. Muszáj megoldást találni. Emma bujkál. Mindenki és minden elől. Miután elhagyta...
16.9 €
Adrian Mayberry egy híres New York-i sárkányvadászcsalád fia. Kiváló marketingszakember, aki egész életében a családja megítélésén és PR-ján dolgozott. Szigorúan mindig csak a háttérből. Azonban amikor a nővére hibázik egy bevetésen, a közhangulat menthetetlenül...
19.72 €
A szicíliai nyár sokat ígér, csak nem Ariannának, aki egyfolytában dolgozik. Közben a sziget kínálta finomságokkal, granitával, fagylalttal, cannolóval és különféle halételekkel vigasztalódik, abban az étteremben, ahol naphosszat a laptopja előtt ücsörög. Időnként...
15.49 €
„A szerelmük halállal kezdődött, és vérrel íródott.” Mi történik akkor, amikor megtalálod életed szerelmét, de a halál, ami mindig lesben áll, elragadja tőled? Hogyan dolgozod fel a veszteséget? Kit hibáztatsz azért, hogy az a golyó nem beléd fúródott, hanem...
19.69 €
Ilont és két testvérét egészen a magyar fővárosig menekíti Székelyföldről édesapjuk. Talán az emlékek elől, feledni a borzalom éjszakáját, s végre elhallgattatni az ablakba újra és újra leszálló kuvik hangját. Félrevert harangok zúgása közepette hagyják el...
14.08 €
„Azt mondják, a könnyű élet nem szül erős embereket, csak gyáva férgeket…” A világunk emberei hatalmasok, becstelenek és mocskosak. A gyenge nőkkel a pincéjükben játszanak, a férfiakkal az arénában. Esznek, isznak és jól szórakoznak, amíg mások elvéreznek....
19.69 €
A Kegyetlen Fortuna asszony folytatásában egy halhatatlan bérgyilkos Sanghajban, az 1930-as években küzd a hazájáért és a szerelméért. 1932, Sanghaj. A tél zordabbra fordul, a japán megszállás küszöbön áll. Rosalinddel a legrosszabb történt, ami egy kémmel...
19.69 €