A biztonságos kötődés megalapozása - Ruth Newton

10.84 €

Minden szülő tisztában van azzal, hogy tudatosan és tudattalanul is nagymértékben befolyásolja gyermeke alakuló személyiségét. A modern neurológiai kutatások mára azt is egyértelműen bebizonyították, hogy ez a hatás az első néhány életévben a legerősebb. Egyre pontosabban látjuk, hogy a korai szülő-gyerek kapcsolat minősége közvetlen hatással van a gyermek későbbi énképére, érzelmi biztonságára, kapcsolatteremtő képességére – sőt, még a kognitív fejlődésére is. Ennek megfelelően a kisgyermekkor legfontosabb feladata a szülő és a gyermek közötti érzelmi kötődés kialakítása. Bármilyen legyen is a kulturális, vallási és anyagi hátterünk, az iskolázottságunk, neveljük gyermekünket akár kétszülős családban, akár egyedül vagy mozaikcsaládban – a legnagyobb ajándék, amit adhatunk neki, az a biztonságos korai kötődés. Ez szülőként elsőre talán ijesztő felelősségnek tűnhet, de e könyv célja az, hogy a kötődésre és az érzelmi szabályozásra vonatkozó tudás birtokában azt nyújthassuk gyermekünknek, amire valóban szüksége van. Az is kiderül, hogy a gyerekre való ráhangolódás egyáltalán nem igényel a szülő részéről makulátlan tökéletességet. Bőven elegendő, ha az elégséges mértékű ráhangolódás segítségével megadjuk neki a biztos érzelmi alapokat, ha megtanulhatja, hogy számíthat a megértésünkre és védelmünkre, illetve arra, hogy segítünk neki szabályozni az érzelmeit mindaddig, amíg erre önállóan képessé nem válik. Noha a kutatások szerint a szülők saját kötődési típusa 75%-os biztonsággal bejósolja születendő gyermekük kötődési stratégiáját, ez egyben azt is jelenti, hogy van esélyünk tudatosan jobbat adni, mint amit hajdan esetleg mi kaptunk. A gyerekek ugyanis szuperanyák és -apák hiányában is kiegyensúlyozott felnőttekké cseperednek, ha szüleik többnyire érzékelik a ráhangolódás aktuális hiányát, és erőfeszítéseket tesznek ennek orvoslására. Ruth Newton gyermekpszichológus egyedülálló pozícióból szólal meg a témában, hiszen kutatóként alapos ismeretei vannak a korai kötődés neurológiai hátteréről, ugyanakkor terapeutaként bőséges gyakorlati tapasztalattal is rendelkezik. A szerző életkori szakaszonként tekinti át a korai kötődés és az érzelmi szabályozás legfontosabb kérdéseit, sok, a saját terápiás tapasztalatából vett példával, tipikus és rendhagyó fejlődési ívekről egyaránt. Könyve ajánlott olvasmány minden kisgyermeket nevelő szülőnek és pedagógusnak, azoknak is, akik nem csupán gyakorlati útmutatásra vágynak, hanem szeretnék mélyebben megérteni a téma neurobiológiai hátterét is.

Podobné produkty

Mindnyájan tartós és szeretetteljes kapcsolatra vágyunk, de milyen egy egészséges kapcsolat? Julie Menanno párterapeuta szerint, ha a kötődési mintázatunkkal tisztában vagyunk, és felismerjük a sérüléseinket, az az első lépés a gyógyulás, megbékélés útján....
16.9 €
Mindnyájan tartós és szeretetteljes kapcsolatra vágyunk, de milyen egy egészséges kapcsolat?Julie Menanno párterapeuta szerint, ha a kötődési mintázatunkkal tisztában vagyunk, és felismerjük a sérüléseinket, az az első lépés a gyógyulás, megbékélés útján.A...
10.98 €
Kapcsolataink minősége alapvetően határozza meg a mindennapjainkat. Nem mindegy, hogy hogyan érezzük magunkat egy kapcsolaton belül, legyen az párkapcsolat, barátság, szülő-gyerek viszony vagy más családi kötelék. Ahhoz, hogy elmélyítsük, erőssebbé és tartósabbá...
14.08 €
USA Today bestseller A Child Psychology Award for Literary Excellence, az irodalmi kiválóságért járó Gyermekpszichológiai Díj nyertese Te vagy gyermeked világának a biztos pontja. Talán te is érzed néha, hogy a szereteted nem mindig talál célba, a jó szándékod...
16.03 €
HOGYAN GYARAPÍTHATJA BIZTONSÁGBAN MEGTAKARÍTÁSAIT? HOGYAN SZABADULHAT MEG A KÁROS PÉNZÜGYI SZOKÁSAITÓL? MIKÉNT TEHETI MINDEZT PÉNZÜGYI TAPASZTALAT ÉS VÉGZETTSÉG NÉLKÜL? Az Érthetően a befektetésről sok más kérdés mellett a fentiekre is egyértelmű és azonnal...
19.69 €
Én voltam az a fickó, aki mindig mindennek megtalálja a módját. Én voltam az a fickó, akit nem lehet megállítani. Egy szajréval meglépett drogdíler, aki egy idegennek gyónja meg a félelmeit. Egy mellőzött újonc, akit a rendőrkapitányság irattárába osztanak...
9.86 €
Én voltam az a fickó, aki mindig mindennek megtalálja a módját. Én voltam az a fickó, akit nem lehet megállítani. Egy szajréval meglépett drogdíler, aki egy idegennek gyónja meg a félelmeit. Egy mellőzött újonc, akit a rendőrkapitányság irattárába osztanak...
14.06 €
A kutyik boldogan segítenek megszervezni a Nagy Vízparit, az év legnagyobb medencés buliját Kaland-öböl strandján. A Mancs Őrjárat tagjai tudják, hogy a pancsolás csak akkor jó móka, ha mindenki biztonságban van! Dev, az úszómester és a kutyik szívesen meg...
7.04 €
Szépen felújított ház bújik meg a városszéli fák takarásában.Hat lakásában hatféle ember él.Csendesek, nem barátságosak, visszahúzódóak.Egy idős férfi, egy szerény nő, egy ifjúházas pár, egy társasági hölgy, egy szemtelenül fiatal srác és maga a ház tulajdonosnője....
5.21 €