A belső hang - Ethan Kross

7.88 €

Hogyan tudunk bölcsen dönteni mérgező, súlyosan stresszes helyzetekben? Hogyan kommunikáljunk számunkra fontos emberekkel úgy, hogy ne keltsünk se bennük, se magunkban negatív érzéseket? Miért képesek egyesek profitálni abból, ha befelé fókuszálnak, hogy megértsék az érzéseiket, míg mások ugyanettől összeomlanak? Ethan Kross A belső hang – Hogyan győzhetjük le negatív gondolatainkat című kötetben feltárja belső hangunk rejtett erejét, és megmutatja, hogyan használhatjuk fel azt a szorongás leküzdésére, fizikai és mentális egészségünk javítására, valamint kapcsolataink elmélyítésére. Ha bevallod, hogy szoktál magaddal beszélgetni, nagy valószínűséggel csodabogárnak tartanak majd. Pedig minden ember rendelkezik belső hanggal. Amikor magunkban beszélünk, gyakran útmutatásra vágyunk, ám önkritikát kapunk helyette. Ha nehéz kihívással nézünk szembe, a belső hang motiválhat bennünket: „Meg tudod csinálni!” Ám ugyanez a hang kisördögként duruzsolhat is: „Ez nekem nem megy. Ki fognak nevetni. Mi értelme van megpróbálni?” Ezek a belső párbeszédek jelentős mértékben befolyásolják az életünket, a karrierünket éppúgy, mint emberi kapcsolatainkat és mentális egészségünket. Ethan Kross amerikai kísérleti pszichológus, az érzelmek szabályozására specializálódott idegtudós. Ebben a kötetben saját belső hangunk, belső gondolataink rejtett erejét tárja fel úttörő agykutatások eredményeivel és színes hétköznapi példákkal. Mindeközben pedig megmutatja, hogyan tudjuk irányítani mindennapjaink legfontosabb beszélgetését: azt, amit saját magunkkal folytatunk, egy egészségesebb, elégedettebb, sikeresebb életért.

Podobné produkty

Az érzelmek megélése olyan, mint a levegővétel: elkerülhetetlen, és nélkülözhetetlen a túlélésünkhöz. Amióta ember él a földön, mindig is küzdött az érzelmeivel. Mindannyian megtapasztaltuk már, milyen, amikor elragad a düh, lebénít a szorongás vagy elborít...
19.69 €
Whether it's anxiety about the dentist, boiling rage when we're stuck in traffic or devastation after a painful break-up, our lives are filled with situations that send us spiralling. But as difficult as our emotions can be, they are also a superpower. When...
19.45 €
Rozpoznajte skrytú silu svojho vnútorného hlasu a naučte sa, ako ju využiť vo svoj prospech! Všetci to poznáme. Keď vedieme vnútorný dialóg, podvedome dúfame, že sa napojíme na svojho vnútorného kouča, ktorý nás podporí a pomôže nám. Často je však realita úplne...
15.49 €
Úzkosť z návštevy lekára. Zúrivosť, keď uviaznete v zápche. Smútok po bolestivom rozchode. Naše životy sú plné situácií, ktoré nás ženú do špirály. No aj keď nám naše emócie často pripadajú neúnosné, sú zároveň superschopnosťou. Emócie nie sú ani zďaleka „dobré“...
22.95 €
KANCELÁRSKE KRESLO ETHAN Predstavujeme vám kancelárske kreslo ETHAN, ktoré sa stane nepostrádateľným partnerom pre každého, kto hľadá spojenie profesionálneho vzhľadu a vynikajúcej funkčnosti. NEPOSTRADATEĽNÉ FUNKCIE Každý detail kresla ETHAN bol starostlivo...
456.4 €
Ethan Brand was written in the year 1850 by Nathaniel Hawthorne. This book is one of the most popular novels of Nathaniel Hawthorne, and has been translated into several other languages around the world.This book is published by Booklassic which brings young...
0.88 €
Otočné kreslo Ethan sivá
410.01 €
A forgatókönyvíróként és színészként is világhírű Ethan Hawke közel húsz év után jelentkezik új regénnyel, amely voltaképp a színház világához írt szenvedélyes szerelmes levél.William Harding színész. Házassága összeomlóban, de ő még reménykedik a békülésben....
9.29 €
Talán nincs még egy alapanyag, amely olyan szélsőséges reakciókat vált ki, mint a belsőségek. Egyesek imádják, mások messzire elkerülik őket. A belsőségek markáns íze, állaga és illata teljesen más világot képvisel, mint a jól megszokott színhúsoké. Sok minden...
25.92 €