A békés harcos útja - Dan Millman

16.1 €

Nemzetközi bestseller, amely milliók életét változtatta meg „Mindig megbecsültek az emberek, elkényeztetett az élet. Számos elismerésben volt részem, de tartós nyugalomra, megelégedettségre sehol nem leltem. Ma már tudom, hogy bizonyos értelemben átaludtam azokat az éveket, és csak álmodtam, hogy ébren vagyok – amíg össze nem találkoztam Szókratésszal, aki a mentorom és barátom lett.” A történet alapja Dan Millman, a világbajnok atléta igaz története, aki bejárta a test és a lélek, a szerelem és a rettegés, a világosság és a sötétség, a nevetés és a csoda birodalmait. Dan egy Szokratész nevű öreg tanítómester, a békés harcos vezetésével, és egy rejtélyes, vidám lány hatására a végső szembesülés felé halad, amely felemeli, vagy tönkreteszi őt. „Azelőtt úgy éreztem, velem született jogomnál fogva jár nekem egy boldog, magas szintű, józan élet, amit automatikusan megkapok majd az évek során. Soha nem sejtettem, hogy egyszer meg kell majd tanulnom, hogyan kell élni – és hogy léteznek a világlátásnak olyan különleges szabályai és módszerei, amelyeket el kell sajátítanom, mielőtt egyszerű, boldog és elégedett életemre ráébredhetnék.” A világsikerű regényből készült mozifilmet 2006-ban mutatták be Amerikában, és remélhetőleg itthon is látható lesz!

Podobné produkty

"Mindig megbecsültek az emberek, elkényeztetett az élet. Számos elismerésben volt részem, de tartós nyugalomra, megelégedettségre sehol nem leltem. Ma már tudom, hogy bizonyos értelemben átaludtam azokat az éveket, és csak álmodtam, hogy ébren vagyok - amíg...
12.82 €
Dan Millman irányt mutat a tanításaival most ismerkedő keresőknek és leghűségesebb olvasóinak egyaránt. Nagy sikerű regényei, A békés harcos útja és a Szókratész utazási az elmúlt harminc év legnépszerűbb spirituális könyvei közé tartoznak. Az időközben készült...
10.38 €
SPIRITUÁLIS KÜLDETÉSEM IGAZ TÖRTÉNETE Dan Millman könyvei és tanításai emberek milliói számára jelentenek iránymutató fényt. Most pedig elhozta olvasói számára a bölcsességen alapuló élet keresésének igaz történetét, nem más ez, mint az élethosszig tartó értelemkeresés...
18.35 €
SPIRITUÁLIS KERESÉSEM IGAZ TÖRTÉNETE “Mindig is a most volt a kedvenc időm. És bár a történet az enyém, az út mindnyájunké.”– Dan Millman„Dan négy mentora mindannyiunkhoz szól. Az általa megosztott felismerések, akadályok és fénypontok segíthetik a keresőket...
12.82 €
Amennyire jól működött az amerikai propagandagépezet a nácikkal szemben, úgy vallott sokáig csúfos kudarcot a hidegháború alatt. Ronald Reagan elnökségéig, azaz a ’70-es...
7.04 €
Populárny autor, po celom svete známy svojou filozofiou pokojného bojovníka, predstavuje vlastnú verziu numerológie. Veľmi podrobne tu rozoberá typy ľudí podľa čísiel, ktoré ich ovplyvňujú na základe dátumu narodenia. Sú to takzvané osudové čísla, 0–9, a ďalej...
23.55 €
Po velkém úspěchu knihy Čísla života přibližuje autor legendární filozofie pokojného bojovníka na půdorysu mýtického setkání hlavního hrdiny s osvícenou ženou duchovní cesty, kterými by se měl ubírat lidský život. Kniha vychází s ojedinělými ilustracemi Pavlíny...
8.41 €
Máte trápení, na které se těžko hledá lék? Jste bezradní, pokud jde o peníze či zaměstnání? Nevíte, jak se vyrovnat s rodičovstvím, s rozvodem nebo s otázkou priorit? Co dělat, když řešíte potíže se stravováním či zdravotní komplikace? Neumíte se rozhodovat?...
13.7 €
AZ ERRE SZÜLETTÉL BŐVÍTETT, ÁTDOLGOZOTT KIADÁSÁT TARTOD A KEZEDBEN! Dan Millman, A békés harcos útja világhírű szerzője már emberek százezreinek mutatott utat, hogy értelmet, célt és irányt találjanak életükben az ősi bölcsességen alapuló, modern életfeladat-rendszer...
22.51 €