Meddig mondhatjuk, hogy semmi közünk a merényletekhez, a terrortámadásokhoz, meddig mondhatjuk, hogy csak áldozatok vagyunk? Meddig vagyunk urai sorsunknak? A haldokló nagyapa egy orosz szót suttog, mintegy búcsúképpen, unokája fülébe. Az unokát, a sikeres budai ügyvédet, Kozma Pétert, nem hagyja nyugodni, mit akart mondani az öreg. Ahhoz, hogy közelebb kerüljön az igazsághoz, meg kell találnia a nagyapa Don-kanyarnál és a megszállt területeken vezetett naplóját. Ugyanakkor ezeket a háborús feljegyzéseket, a magyar hadsereg viselt dolgairól, nem csak ő akarja megszerezni, hanem mások is. És ezek a mások az ő életére törnek... Tipikusnak nem mondható, mégis hamisítatlan magyar családtörténet bontakozik ki a nyomozása során. A napló, az elhallgatott borzalmak, nemcsak az unoka, de a fiak sorsára is kihatott. Ennek (pontosabban az elfojtásnak és elhallgatásnak) a következménye, hogy a jeles biológus apa (a szegei kutatóintézet egyik prominense) egykor felszállt 240-es, bejrúti járatára.