A befagyott folyó - Ariel Lawhon

12.62 €

Igaz történeten alapuló, lebilincselő történelmi krimi Martha Ballardról – az asszonyról, aki szembeszállt az amerikai jogrendszerrel, és foggal-körömmel harcolt azok igazáért, akiket rajta kívül más nem akart megvédeni.Maine, 1789: befagy a Kennebec-folyó, és a jég magába zár egy férfit. Martha Ballardot, a helyi bábát és gyógyítót hívják, hogy vizsgálja meg a holttestet, és állapítsa meg a halál okát. A nő a diszkréciója miatt rendkívül megbecsült tagja Hallowell közösségének, naplójában viszont feljegyez minden születést és halált, minden gyilkosságot és pletykát, amely a városhoz köthető. Emiatt tudja, hogy a férfi négy hónappal korábban nemi erőszakot követett el. Martha most gyilkosságra gyanakszik, amikor azonban a helyi orvos aláássa a megállapítását, és balesetnek nyilvánítja az esetet, kénytelen egyedül nyomozni a sokkoló gyilkosság ügyében.Mivel Marthának megvan a maga elképzelése arról, mi történhetett négy hónappal korábban, gyanítja, hogy a két bűncselekmény összefügg, és mindkét esetben többről van szó, mint amennyi első pillantásra látszik. Egy hosszú, embert próbáló tél folyamán keresi az igazságot, miközben a tárgyalás közeledtével a közösségben egyre jobban terjednek a pletykák és erősödnek fel az előítéletek. Amikor pedig a naplója a botrány középpontjába kerül, már az sem biztos, hogy a családja és a városka közössége sértetlenül átvészeli a telet.Ariel Lawhon legújabb regénye egy olyan hősnőt mutat be, akinek neve méltatlanul merült feledésbe az évszázadok során, noha nem volt hajlandó kevesebbel beérni, mint az igazsággal, egy olyan korban, amikor a nőktől azt várták, hogy csendben maradjanak.

Podobné produkty

Igaz történeten alapuló, lebilincselő történelmi krimi Martha Ballardról – az asszonyról, aki szembeszállt az amerikai jogrendszerrel, és foggal-körömmel harcolt azok igazáért, akiket rajta kívül más nem akart megvédeni. Maine, 1789: befagy a Kennebec-folyó,...
18.25 €
New York Times Bestseller "Compelling and utterly fascinating." --Lisa Wingate, author of Before We Were Yours An enthralling feat of historical suspense that unravels the extraordinary twists and turns in Anna Anderson's fifty-year battle to be recognized...
23.99 €
Maine 1789. V zamrznutej rieke sa nájde telo mŕtveho muža, a tak zavolajú Martu Ballardovú, aby určila príčinu smrti. Ako pôrodná babica a liečiteľka má na to potrebné skúsenosti, navyše vie takmer o všetkom, čo sa deje v Hallowelli za zatvorenými dverami....
16.2 €
Ariel Lawhon lenyűgöző, igaz történeten alapuló történelmi regénye a társasági hölgyből kémmé avanzsált Nancy Wake életéről. Nancy Wake 1936-ban Párizsban él, és a Hearst konglomerátum újságírójaként dolgozik. Itt ismeri meg a dúsgazdag francia iparmágnást,...
19.66 €
Strhujúci román založený na skutočnom príbehu špiónky Nancy Wakeovej, ktorá holými rukami zabila nacistu a stala sa jednou z najoslavovanejších žien počas druhej svetovej vojny. Píše sa rok 1936. Štyri poprepájané dejové línie sa točia okolo krycích mien, ktoré...
18.9 €
Strhujúci román založený na skutočnom príbehu špiónky Nancy Wakeovej, ktorá holými rukami zabila nacistu a stala sa jednou z najoslavovanejších žien počas druhej svetovej vojny. Píše sa rok 1936. Štyri poprepájané dejové línie sa točia okolo krycích mien, ktoré...
11.9 €
Maine, 1789: Když je v ledu zamrzlé řeky nalezeno tělo muže, Martha Ballardová má určit příčinu smrti. Jako porodní bába a léčitelka je zasvěcena do mnoha věcí, její deník je záznamem o každém narození a úmrtí, zločinu či selhání, které se ve zdejší úzké komunitě...
25.45 €
Maine 1789. V zamrznutej rieke sa nájde telo mŕtveho muža, a tak zavolajú Martu Ballardovú, aby určila príčinu smrti. Ako pôrodná babica a liečiteľka má na to potrebné skúsenosti, navyše vie takmer o všetkom, čo sa deje v Hallowelli za zatvorenými dverami....
26.9 €