A barátfalvi lévita - Mór Jókai

1.97 €

Folyóiratban 1857-ben, könyv alakban 1858-ban jelent meg először Az elátkozott család. A regény a 18. században játszódik, a komáromi protestánsok, és katolikusok küzdelméről szól. Az 1756. évi földrengés rövid időre egymáshoz közelíti a vetélkedő felekezeteket: a katolikus Malárdy Ferenc alispán engedélyt ad rögtönzött protestáns fatemplom építésére, de a katasztrófa elmúltával tüstént le akarja bontatni a templomot, sőt fejszével ő maga vág bele. Malárdy alispánná választásának évfordulóján egy ünnepségen megjelenik egy jóképű fiatalember, aki Kadarkuthy Viktor néven mutatkozik be: megszeretteti magát a családdal, és feleségül veszi Herminát, a szülők szemefényét. Az ifjú férj azonban álnevet viselt; valójában református családból való, apja, Gutai Thádé fölismeri, és magával viszi. Romantikus kalandok, intrikák, és félreértések után a szerelmesek visszatalálnak egymáshoz, az ellenségeskedő apák összebékülnek. Történetük A bártfalvi lévita című regényben folytatódik (Pesti Napló: 1897, könyv alakban: 1899). A valódi, idősebb Kadarkuthy bosszút akar állni a névbitorló Guthay Lőrincen (a később született regényben dzsentris névformát használ az író), aki a Bükkben, Barátfalván él lévitaként – református lelkésztanítóként –, inkognitóban. Keresi, és megtalálja. Amikor már-már élethalál harcra kerülne közöttük a sor, Kadarkuthyt farkasok támadják meg, Lőrinc pedig megmenti, és kibékülnek. Van olyan nézet, hogy Barátfalva mintája Tardona, ahol Jókai rejtőzött a szabadságharc leverése után. – A cselekményben dús, detektívregény típusú regénykettős nem tartozik az életmű fő vonulatába, de izgalmas olvasmány, és stiláris értékei is figyelemre méltók. – Mindenkinek ajánlható.

Podobné produkty

Az elátkozott család című regény folytatása
2.82 €
Will Grayson megismerkedik Will Graysonnal. Az egyik fiú okos és különc, akinek egyik alapszabálya: mindentől és mindenkitől tartja a távolságot. A másik dühös és depressziós, életének egyetlen fénypontja egy internetes barátság. Egy hideg éjszakán Chicago...
14.28 €
One cold night, in a most unlikely corner of Chicago, teenager Will Grayson crosses paths with...Will Grayson! Two teens with the same name who run in two very different circles suddenly find their lives going in new and unexpected directions. Culminating in...
11.5 €
A 16 éves Solomon agorafóbiától szenved, ami jelent némi nehézséget a hétköznapokban… Három éve nem lépett ki a házból. A családja mindenben támogatja, online folytatja tanulmányait, de nem érzi úgy, hogy a szociális életből bármi is hiányozna neki. Azonban...
8.45 €
Stancolt lapozó kedves történettel kisgyerekek számára.
7.04 €
Gyilkos-Anders, egy recepciós és egy kiugrott lelkésznő találkozása a boncasztalon... vagyis nem, egyelőre nem a boncasztalon, hanem egy motelnek álcázott kuplerájban a keresztény egyháztörténelemnek és a svéd kriminalisztika menetének teljesen új irányt szab....
7.86 €
A diákok lázasan készülnek az év végi színielőadásra, ám Pam számára a próbák örömét egy családi nehézség árnyékolja be. Bátyja gondokkal küzd az új, philadelphiai pizzériájukban. De hogyan segíthetne neki Pam a messzi Cinnfordból? A Cinnfordi kalandok sorozat...
9.29 €
Caped Crusader: The dark icon of the DC Universe From his first appearance inDetective ComicsNo. 27 in May 1939, Batman has thrilled imaginations across the globe. This character portrait pays tribute to the World s Greatest Detective, from his early days as...
9.95 €
A főnök című regényből megismert Oliver Jones ügynök története, amelyben feltűnik az Igazság-trilógia főszereplője, Hannah Jones.
2.79 €