A balatoni utazás vége - Károly Eötvös

2.79 €

A ?„Balatoni utazás vége” az „Utazás a Balaton körül” folytatása és befejezése. Tehát ez sem regény, miként nem volt az az első rész sem, hanem anekdotagyűjtemény és történelmi útikönyv is egyben. E minőségében önállóan is élvezetes olvasmány, bár a két könyv együtt olvasva egészíti ki igazán egymást. Hőseit és tájait is ugyanabból a csodálatos forrásból emeli át a könyv lapjaira: a Balaton vidék históriájából és páratlan emlékezetéből. Továbbszövődik és befejeződik Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza románca. A sümegi kékfestő, Ramazetter Vince történetét megismerve megértjük, miért büszkesége ma is a városnak a hajdani iparos, aki rátermettségével példaképet állít bármely mai vállalkozás számára is. A vérkúti fürdőről talán páran még tudják; a Balaton mely táján volt, de a monoszlói visszhangról már a helyiek sem igen hallottak. Ilyen és hasonló ismert és kevésbé ismert tájak és emberek elevenednek meg előttünk ebben a könyvben is. Az elbeszélés kötetlen, ráérős, adomázós hangulata is az eötvösi hagyományt folytatja. Aki ennek már ismerőse, tudja, milyen varázslatra számíthat, és meg is kapja a csodát. Aki még nem ismeri, annak ez a könyv jó alkalom, hogy az „utolsó kávéházi mesemondó” elkötelezett hívévé váljon.

Podobné produkty

Az ?"Utazás a Balaton körül" nem egyszerűen csak egy regény. Nem is az. Anekdotagyűjtemény, történelemkönyv, útikönyv is egyben. Olvasása olyan, mintha egy kedves, bőbeszédű, sokat látott öreg barátunkat hallgatnánk hajnalba nyúló borozgatás közben a lugas...
2.68 €
Csak a szemünket kell lehunynunk, hogy a mai balatoni hölgyeket elképzeljük a száz esztendő előtti szívhalászok helyére. A nő és a szerelem tulajdonképpen sohasem változik, mint ahogy az...
1.38 €
A szerző új útikönyvvel jelentkezett, mely hasonlóan szórakoztató, ismeret- és ötletanyaggal rakott, mint előző, Toszkána Utazik a család című slágerkötete. Helló Kedves Olvasó! Bebarangoltam a Balatont. Hol gyerekekkel, hol barátokkal. Betértünk patinás éttermekbe...
13.38 €
Tudod-e, hogy milyen mély a Balaton? Ismered-e a tihanyi visszhang vagy a tó keletkezésének legendáját? Jártál-e már a nagyvázsonyi várban, a balatonfüredi Lóczy-barlangban, a Veszprémi Állatkertben, az örvényesi vízimalomban, bicikliztél-e a sajkodi öbölben?...
19.72 €
A tizenkét éves Kitka Bence sok mindenben hasonlít a többi hatodikos srácra. Eléggé zavarja, hogy nem nőtt nagyra, kifejezetten szeret telefonozni, playstationözni, még a biciklizés is oké, és van egy nővére, Réka, akivel kölcsönösen idegesítik egymást. Amikor...
11.26 €
A Balatonról Jókai 1857-ben írta: "Az egész táj mosolyog." Szigethy Gábor könyvében ugyanezt a mosolyt és tájat közelíti. "A táj néha magába ölel, néha magunkba öleljük a tájat. Másképpen mosolyog reggel a Balaton, a szőlő, az erdő, a templomtorony, a rom,...
12.5 €
A BALATON SOKUNK KEDVENC NYARALÓHELYE, négy évszakos pihenőhelye, amely az utóbbi években színvonalas gasztronómiai kínálatával és egyre bővülő kerékpárútjaival is csalogatja a látogatókat. A könyv – a tavat körbeutazva – tizennyolc népszerű étterem és négy...
31.94 €
Itt van hát megint a három kedves gézengúz: Tercsi, Karcsi, Berci! És velük a teméntelen bonyodalom, izgalom és kacagás. Ezúttal a híres „magyar tenger”-hez, a Balatonhoz igyekeznek, hogy együtt töltsenek egy boldog hetet Berci nagymamájának kis meseházában....
14.06 €
Brumi és barátai ezúttal nagy útra indulnak, hiszen valamennyien a Balaton mellett töltik a vakációt. A vízparton régi ismerősként üdvözölhetjük a jószívű, barátaiért minden áldozatra kész kis Brumit, az eleven és huncut Jócsontot - akit nem is olyan régen...
9.64 €