A bádogkirály leánya - Aszlányi Károly

2.79 €

Féltve ?őrzött kincse a Széchényi Könyvtárnak a könyv, amit az olvasó a kezében tart. R jelzés (reserve, tartalék) alatt tartják nyilván, fokozott védelmet élvez. Néhány évvel ezelőtt ugyanis botrányos lopássorozatot lepleztek le a Széchényi Könyvtárban: a tettes ezerszám lopta a két világháború között megjelent detektívregényeket, ponyvákat, vadnyugati és légióstörténeteket, s jó pénzért eladta az ócskapiacon. Az Ecseri úti piac a megmondhatója, mekkora keresletet tartott fenn évtizedeken keresztül a nosztalgia.Mert az olvasó nosztalgiát érez a húszas-harmincas évek lektűrirodalma iránt, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert időközben egy emberöltővel és sok történelmi és társadalmi leckével bölcsebb lett. Elnéző iróniával idézőjelbe teszi ezeket az olvasmányokat, amelyekben egyértelműen győz az igazság, és megkönnyebbülten nekilát a kikapcsolódásnak. Mellesleg nem is mindig lektűrről van szó, hanem klasszikus krimikről, kriminális klasszikusokról. A Nosztalgia Regények első kötete mindjárt meglepetés: nemigen tudta még maga a jogtulajdonos sem, hogy az egykor (s ma ismét) oly népszerű Aszlányi Károly Kirk van Hossum álnéven krimiket, krimiparódiákat is írt.

Podobné produkty

Aszlányi Károly igazi ponyvaregénye
1.27 €
… valahányszor új regényt akarok írni a szegényekről, akiké a mennyeknek országa, mindig találkozom a HÉT POFONNAL, amint különböző díszes álöltözetben jön szembe azután kényszeríti, hogy foglalkozzam vele. Eddig mindig sikerült valami kifogással sikátorokon...
1.55 €
Aszlányi Özöngáz című regénye 1936-ban jelent meg. A megromlott emberiséget az Isten újra büntetni kénytelen: ezúttal – különös szeszély folytán – víz helyett gázzal, vagyis az emberre saját fegyverével sújt le. De nem, senki ne gondoljon mérgesgázra: ez a...
1.27 €
… valahányszor új regényt akarok írni a szegényekről, akiké a mennyeknek országa, mindig találkozom a HÉT POFONNAL, amint különböző díszes álöltözetben...
2.79 €
Hiszen vannak régi dolgok Sápvárott, volt itt egy, Mátyás-kastély is, azt mondják, csakhogy nehéz megtalálni a helyét. De minek jött akkor újságíró is?! Megírni való is akad (majdnem azt mondtam: a Hlavánszkyné esete, például… de nem szóltam semmit). De akkor...
2.79 €
Amit ?érdemes tudni Üsthy Brúnóról, hogy egy minden tekintetben kiváló fiatalember, híres autóversenyző, a Tourist Trophy győztese. Ő volt Tölgyessy Miklós feleségének első udvarlója, akiről sok egyéb pozitív tulajdonsága mellett az is kiderül, hogy figyelmes...
2.79 €
A regény története valójában nem túl bonyolult: Egy szegény nincstelen fiatalember keresi annak módját, hogy pénzhez jusson, illetve egzisztenciális alapot teremtsen magának....
2.79 €
Aszlányi regényének főhőse egy testi és szellemi tartalékait felélt fiatalember, aki minden lehető és lehetetlen pillanatban álomba zuhan: utcai esőben és kávéházi fülledt melegben, a bútorkereskedő mintatermében és egy asszony mellett az ágyban – s tíz, száz...
2.79 €
Aszlányi regényének – mely nagyon régen nem jelent meg, így könyvritkaságnak számít – főhőse egy testi és szellemi tartalékait felélt fiatalember, aki minden lehető...
2.79 €