99 ezópusi mese

17.74 €

Ezópus rabszolga volt az ókori Görögországban, szabadságát csattanóval záruló tanmeséinek köszönhette. Ezek a rövid történetek mindig valamilyen tanulságos dolgot közölnek. Bár Ezópus meséi több mint kétezer-ötszáz évesek, szereplőik és humoruk még ma is eleven, élettel teli. Mindenki elégedett mosollyal figyeli, ahogy a lassú, de kitartó teknős legyőzi a hencegő nyulat. És ki ne ismerné azt a mulatságos történetet, amelyben a hiú holló szájából a róka kihízelgi a sajtot. Minden mese végén ott a tanulság. Egyértelműen kiderül, milyen hibát követett el szegény kis bárány, aki bízott a báránybőrbe bújt farkasban, de az is, hogy az oroszlán barátja, az apró egérke is tehet nagy szívességet. Könyvünk lapjain 99 tanmese, azaz tanulságos történet elevenedik meg.

Podobné produkty

A róka és a holló, A teknős és a nyúl, A tücsök és a hangya: a gyakran hallott Ezópusz-mesék mellett az ókori görög szerző kevésbé ismert rövid történetei is megtalálhatók ebben a csodálatos illusztrációkkal díszített gyűjteményes kötetben.
15.46 €
A gondolkozó embernek már az őskorban fel kellett ismernie azt, hogy az élet valódi boldogságának alapját egyedül, a szépet és a jót magában egyesítő igazság alkotja; mert minden, ami nem erre épült, előbb-utóbb összeomlik és megszégyenül. De ugyancsak tapasztalnia...
10 €
Ezópusz meséin láthatóan nem fog az idő. Hiába telt el keletkezésük óta több ezer év, a legendás görög meseíró történetei ma is megszívlelendő tanulságokkal szolgálnak. A ravasz róka, a büszke oroszlán vagy a rátarti csóka kalandjait olvasva sok mindent megtudhatunk...
16.9 €
Sikerül a ravasz rókának megszereznie a hollótól a sajtot? Hogyan segíthet egy kisegér az állatok királyának? Na és ki nyeri a futóversenyt: a teknős vagy a nyúl? Mindez kiderül ebből a hat kedves és szellemes állatmesét tartalmazó kötetből, amely tökéletes...
9 €
Nyúlfarknyi történetek hangyányi humorral és sok-sok tanulsággal. Az ókori meseíró kedves állatmeséi egyszerre vidítanak fel és gondolkodtatnak el minket, mert a csattanós lezárás komoly igazságokat fogalmaz meg. A könyvben található csaknem negyven mese között...
5.77 €
Ki ne ismerné, miként rimánkodta ki a sajtot a csalafinta róka a hiú holló szájából a mesében? Ki ne hallotta volna, hogy a róka és a gólya kölcsönösen hogyan jártak túl egymás eszén egy-egy vacsorameghívás során? Ki ne derült volna a nagyképű nyúl és a teknősbéka...
8.42 €
Jiří Žáček, významný český básnik, autor mnohých obľúbených knižiek pre deti aj dospelých, po úspešných zbierkach Hrôzostrašné rozprávky, Čarodejné rozprávky či Ostrovtipné rozprávky pre bystré hlavičky tentoraz pre svojich čitateľov pripravil nové spracovanie...
14.95 €
Kniha obsahuje nejznámější pohádky proslulého dánského spisovatele Hanse Christiana Andersena. Tyto Pohádky jsou určeny především starším dětem a dospělým. Andersen v pohádkách oživuje neživé věci a nechává je promlouvat, stejně jako zvířata. Obyčejní lidé...
8.9 €
Ezopovy bajky nám připomenou důležitou pravdu, pobaví a rozesmějí. Hrdiny krátkých příběhů jsou zvířata, někdy lstivá, někdy hloupá, ale vždy přesvědčivá. Jejich příběhy děti zaujmou a spolu s milými obrázky Manuely Adreani uvedou do světa bajek – moudrých...
8.9 €