„Olyan különleges volt, valósággal ragyogott. Amikor eszükbe jut, mindig így emlékeznek majd rá. Amikor a kis Phoebe Deanre gondolnak. Mert idővel megfakulnak, elmosódnak a hibái, és mivel nem lesz ott, hogy idősebbé, érettebbé váljon, hogy maga javítsa ki ezeket a hibákat, a furcsaságai egyre jobban elhalványulnak, míg végül csupán az marad belőle, amire mások emlékeznek. A különleges lány. A tökéletes lány. Aki egy tragikus balesetben halt meg a folyó felett átívelő hídon, az esőben… habár az igazság ennél árnyaltabb volt. És az igazság mindig kiderül. Semmi sem tarthatja rejtve; felszínre kerül, kibontakozik, megmutatkozik a maga meztelen valóságában. Megállíthatatlan, akár az árapály, egy vihar vagy egy kísértet. Utánad ered, és leterít.” A kietlen, szürke kisvárosban, West Wilmerben közel egy évtizede mindenkit csak egyetlen dolog foglalkoztat: miért telt huszonhét teljes percbe Grant Deannek, hogy értesítse a mentőket, amikor egy házibuliból hazafele jövet autóbalesetet szenvednek a húgával, Phoebevel? Mi akadályozta meg a fiút, hogy segítséget hívjon, és ezzel megmentse ragyogóan tehetséges húga életét? Valaki tudja az igazságot. És ez a valaki arra készül, hogy Phoebe halálának tizedik évfordulóján, a lány tiszteletére szervezett megemlékezésen elmondja, mi történt azon a végzetes éjszakán. Vajon az igazság képes lesz majd felülkerekedni a kicsinyes bosszún és az érzelmi játszmákon? Létezik gyógyír az évtizedes fájdalomra és elnyerhető a feloldozás?