10X - Grant Cardone

14 €

Grant Cardone fején találta a szöget: elárulja, hogyan érnek el az emberek sikert az élet bármely területén.” Brian Tracy A könyv olyan életfelfogást szeretne létrehívni, amely minden sikeres emberre jellemző. Célozzuk meg azt, ami tízszer magasabban van, mint ahol most vagyunk, és ha alatta is maradunk a várakozásnak, messzebbre jutunk, mint ha megőriztük volna életünk jelenlegi állapotát. Megtanít bennünket: hogyan valósítsunk meg korábban elérhetetlennek hitt célokat, hogyan tűzzük ki helyesen a céljainkat, és hogyan garantáljuk, hogy el is érjük őket, hogyan teremtsünk soha nem látott boldogságot és elégedettséget az életünkben, hogyan sarkalljuk magunkat a félelem erejének segítségével cselekvésre, hogyan szerezzünk meg mindent, amit csak akarunk, és ne kelljen kevesebbel beérnünk, hogyan győzzük le a versenytársakat, és hogyan legyünk a siker példaképei. A szárnyaló siker a hétköznapi erőfeszítés birodalmán túl létezik. Ha ilyen kimagasló sikert szeretnénk elérni, nem élhetjük úgy az életünket, mint bárki más, és nem nyugodhatunk bele a középszerűségbe. A siker a kötelességünk, feladatunk és felelősségünk, és ez a könyv lépésről lépésre ismertet meg minket azzal, hogyan teremtsünk rendkívüli sikert az életünkben. Megtanulhatjuk, mekkora erőfeszítés szükséges a garantált sikerhez, és biztosíthatjuk, hogy ezt a szintet egész életünkben megtartsuk. Az emberek többsége áhítozik a sikerre, és fantasztikus ötletei vannak, de elmarad az erőfeszítések tekintetében, amelyek ahhoz kellenek, hogy a megérdemelt kivételes szintre emelje az életét. A cselekvésnek négy szintje létezik, és álmaink valóra váltásához meg kell tanulnunk eljutni a negyedik szintre, a masszív erőbedobáshoz. A 10X eloszlatja félelmeinket, megnöveli az önmagunkba vetett hitünket, elsöpri a halogatást, és mindenen diadalmaskodó céltudattal ruház föl. Arra késztet, hogy különbözzünk minden más piaci szereplőtől, és ezt csak úgy érhetjük el, ha azt tesszük, amire más nem hajlandó. Ne gondolkozzunk többé alapszükségletekben, hanem célozzuk meg a bőséget, éspedig életünk minden területén.

Podobné produkty

Achieve "Massive Action" results and accomplish your business dreams! While most people operate with only three degrees of action-no action, retreat, or normal action-if you're after big goals, you don't want to settle for the ordinary. To reach the next level,...
28.95 €
Tato kniha zvýší 10X váš stávající úspěch. Pokud máte za sebou velké cíle, nechcete se spokojit s běžnými. Pro dosažení další úrovně musíte pochopit vytoužený 4. stupeň akce. Tento 4. stupeň, který je rovněž známý jako Pravidlo 10X, je ta míra akce, která zaručuje,...
24.9 €
STOJACIA LAMPA CARDONE Osvetlite svoj byt ohromujúcou a elegantnou podlahovou lampou CARDONE s kovovým telom. Táto podlahová lampa má tienidlo z imitácie bambusu, ktoré dodáva každej miestnosti nádych prirodzenej krásy. Elegantná kombinácia čiernej a ružovo...
81.5 €
Eglo 902348 - LED stolná lampa CARDONCITO LED/12W/230V 2700/4000/6500K čierna 902348
69.9 €
Eglo 902346 - Závesný LED luster CARDONCITO LED/20W/230V 2700/4000/6500K čierna 902346
114 €
Eglo 902347 -LED Nástenné svietidlo CARDONCITO LED/12W/230V 2700/4000/6500K čierna 902347
64.9 €
Dulce Maria Cardoso, jedna z najvýznamnejších súčasných portugalských autoriek, majstrovsky sprostredkúva dôležitý historický moment, ktorý zažila na vlastnej koži. Luanda 1975. Rui podobne ako státisíce ďalších Portugalcov musí opustiť svoj domov v Angole...
9.6 €
je určená deťom od 3 rokov, ktoré túžia po morčiatku. Obrázky zrozumiteľnou formou ukazujú, ako sa o morčiatko starať, čo všetko potrebuje na spokojný život a na čo si dať pozor.
4.7 €
Eliete má po štyridsiatke a žije zdanlivo usporiadaný život – má rodinu, prácu, dom, ale nie je spokojná. Keď jej dni začnú skĺzať do úmornej rutiny, hľadá iskru, ktorá by ju znovu prebudila. Vytvorí si profil na online zoznamke, nehľadá však románik, ale samu...
22.4 €