1000 év öröm és bánat - Ai Weiwei

10.98 €

„A szabadság hangja: ékesszóló és elhallgathatatlan" - méltatja a New York Times Ai Weiwei nagy ívű memoárját, amelyben a szerző saját művészi fejlődése mellett Kína utolsó száz évének történelmét is bemutatja. Ai Weiwei apját, Aj Csinget, Mao Ce-tung egykori bizalmasát és a nemzet ünnepelt költőjét a kínai Kulturális Forradalom alatt jobboldalinak bélyegezték, és családjával együtt a kietlen „Kis-Szibériába" száműzték, ahol büntetésből latrinát kellett takarítania. Ai Weiwei felidézi a számkivetettségben töltött éveket, majd a későbbi nehéz döntést: elhagyja családját, hogy Amerikában folytasson művészeti tanulmányokat. Őszintén és felkavaróan írja le visszatérését szülőhazájába; hogy miképpen vált ismeretlen alkotóból világsztárrá és nemzetközi emberi jogi aktivistává - és hogyan formálta a művészetét a totalitárius rendszer, amelyben élt. Szobrait és installációit szerte a világon milliók ismerik, és az ikonikus, „Madárfészek"-nek nevezett Pekingi Nemzeti Stadion tervezésében is részt vett. Politikai aktivitása miatt a kínai hatóságok üldözik, 2011-ben titokban, vádemelés nélkül letartóztatták. Korunk egyik legnagyobb hatású művésze a saját és édesapja élettörténetén keresztül tárja fel kivételes alkotótehetségének és szenvedélyes politikai hitvallásának gyökereit. Bensőséges hangon szól a családjáról, de kísérletet tesz a modern Kínát formáló számtalan erő és hatás megértésére is, miközben mindannyiunkat arra figyelmeztet: a kifejezés szabadságát védeni állandó és halaszthatatlan kötelességünk. „1957-ben láttam meg a napvilágot, nyolc évvel az "új Kína" megszületése után. Apám negyvenhét éves volt ekkor. Gyerekkoromban ritkán mesélt a múltról, a tényeket az éppen uralkodó politikai narratíva sűrű ködje takarta, és a kíváncsiskodás még elgondolni is szörnyű következményekkel járhatott. Hogy az új rend követelményeinek megfeleljenek, a kínaiaknak meg kellett békülniük a szellem hanyatlásával, egyben elvesztették azt a képességüket, hogy úgy mondják el az eseményeket, ahogyan megtörténtek."

Podobné produkty

The first book to dive exclusively into Ai Weiwei’s approach to design and collecting, shedding light on the value we ascribe to everyday objects. Artist, film-maker, architect, activist, collector – whatever mode Ai Weiwei is in, he is trying to tell us something...
45.95 €
Ai Weiwei is famous for much more than his art. As a champion for the right to free expression and against arbitrary state power, his actions reach far beyond the art world. His work is infused with a deep social and political commitment: when he brings 1,001...
106.99 €
Life of Ai: The artist activistAs his personal circumstances move in constant flux, Ai Weiwei remains a cultural magnet. Renowned for his political activism and social media activity almost as much as for his social interventions, contemporary approach to the...
95.15 €
Writings on human life and the refugee crisis by the most important political artist of our time Ai Weiwei (b. 1957) is widely known as an artist across media: sculpture, installation, photography, performance, and architecture. He is also one of the world's...
14.5 €
As his personal circumstances move in constant flux, Ai Weiwei remains a cultural magnet. Renowned for his political activism and social media activity almost as much as for his social interventions, contemporary approach to the readymade, and knowledge of...
27.5 €
Ai Weiwei is not only one of the most important contemporary artists; he is also an untiring activist and critic of authoritarian systems. "Humanity" includes key works from all phases of the artist's career and examines in detail the aspect of humanity and...
53.95 €
Here, through the sweeping lens of his own and his father's life, Ai Weiwei tells an epic tale of China over the last 100 years, from the Cultural Revolution to the modern-day Chinese Communist Party. Here is the story of a childhood spent in desolate exile...
14.5 €
A new edition of conversations between the artist Ai Wei Wei and curator Hans Ulrich Obrist, coming up to the present day Ai Weiwei - artist, architect, curator, publisher, poet and urbanist - extended the notion of art and is one of the world's most significant...
15.95 €
Sunday Times BestsellerWomen's Prize for Fiction - jelölés "Hihetetlenül sokrétű és végtelenül humoros... Miközben olvastam, elkezdtem listát írni, ki mindenkinek akarom elküldeni, de aztán rájöttem, minden ismerősömnek." - Ann Patchett Martha Frielt mindenki...
9.83 €